A közösségi médiában közzétett, a Placebo együttes Sonic Park fesztivál koncertjéről készült videókon látható, amint Brian Molko az olasz miniszterelnökről kiabál, káromkodik, majd a „fasiszta, rasszista” szavakat mondja olaszul, a közönség éljenzése közepette.
Ha per, hát legyen per
Az Ansa olasz hírügynökség jelentése szerint torinói ügyészek nyomozást indítottak az ügyben. Giorgia Meloni pedig beperli a Placebo énekesét.
Az olasz miniszterelnöknek nem ez az első ilyen ügye. Meloni tavaly súlyosbított rágalmazás miatt indított pert a Domani újság szerkesztői ellen, mert a lap azt állította, hogy megpróbált segíteni saját pártja egyik parlamenti képviselőjének, hogy az a Covid-járvány idején arcmaszkok beszerzésével kapcsolatos kormányzati szerződést nyerjen el.
Meloni visszautasította a vádat, és 25 ezer eurós kártérítést követelt a laptól. A tárgyalás 2024 júliusában kezdődik.
Az olasz miniszterelnök emellett rágalmazási pert indított Roberto Saviano újságíró ellen, amiért az „fattyúnak” nevezte őt egy 2020-as tévéinterjú során, Ha bűnösnek találják, Saviano akár három év börtönbüntetésre is számíthat.
Kemény európai női vezető osztott újabb sallert Oroszországnak
Giorgia Meloni olasz kormányfő Washingtonba látogatott, ahol Joe Biden amerikai elnökkel találkozott. Ez pedig a végső gesztus, amellyel jelzi, elhatárolódik Vlagyimir Putyin orosz elnöktől. Ugyanakkor nem kizárólag Oroszország felé leadott jelzés ez Róma irányából, az amerikai egyeztetés az olasz-kínai együttműködés jövője szempontjából is meghatározó lehet. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben