Megvonja a vízumot az Egyesült Államok Gustavo Petro kolumbiai elnöktől, aki pénteken New Yorkban arra szólította fel az amerikai katonákat, hogy szegüljenek ellen Donald Trump elnök utasításainak – közölte az amerikai külügyminisztérium az X-en.
Visszavonjuk Petro vízumát meggondolatlan és lázító tettei miatt
– közölte a tárca.
Gustavo Petro az ENSZ Közgyűlése alkalmából tartózkodott New Yorkban, ahol pénteken a világszervezet manhattani székhelye előtt palesztinpárti tüntetők demonstráltak. Petro a tüntetőkhöz szólva azt szorgalmazta, hogy létre kellene hozni egy globális – még az amerikainál is erősebb – hadsereget a palesztinok felszabadítása érdekében.
Ezért innen, New Yorkból arra kérem az Egyesült Államok hadseregének minden katonáját, hogy ne fogják az emberekre a fegyvereiket. Szegüljenek ellen Trump utasításainak! Az emberség utasításainak tegyenek eleget!
– mondta Petro.
A kolumbiai elnök hangos bírálója Izrael Gázai övezeti háborújának. Az ENSZ Közgyűlésén kedden elmondott beszédében azt mondta,
az amerikai elnök bűnrészes a gázai népirtásban.
Korábban Donald Trump is bírálta Kolumbia baloldali államfőjét a drogpolitikája miatt. Egy Trump aláírásával ellátott dokumentum szerint Petro elnöksége alatt – az ország vezetésének elhibázott döntései miatt – rekordszintre emelkedett a kokatermesztés és a kokaingyártás Kolumbiában.
Kolumbia elnöke: a kokain nem rosszabb, mint a whisky, legalizálni kell
Gustavo Petro, Kolumbia elnöke szerint a globális drogkereskedelem könnyen felszámolható lenne, ha a kokaint úgy árulnák, mint a bort.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér