Ázsia országai közül elsőként Thaiföldön mutatták ki az elsősorban Afrikában terjedő majomhimlő (mpox) új vírusvariánsát – közölte csütörtökön a helyi betegségmegelőzési hatóság.
A laboreredmények megerősítették:
Kapcsolódó
egy európai páciens fertőződött meg a majomhimlő vírusának új változatával, a Klade 1b-vel.
A 66 éves európai férfi augusztus 14-én érkezett Afrikából Bangkokba, ahol majomhimlő tünetekkel kórházba szállították – írja az MTI.
A thaiföldi betegségmegelőzési hatóság szerint a további fejleményekről tájékoztatták az Egészségügyi Világszervezetet (WHO). A páciens jelenleg karanténban van egy bangkoki kórházban, illetve a vele közeli kontaktusba került további 43 embert megfigyelés alatt tartják. Utóbbiak egyelőre nem mutattak tüneteket, ugyanakkor 21 napig fenn kell tartani a megfigyelést.
A délkelet-ázsiai ország hatóságai időközben elrendelték, hogy a kockázatosnak ítélt 42 országból érkező utasoknak regisztráltatniuk, illetve teszteltetniük kell magukat a vírusra.
A WHO augusztus 14-én nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a Klade 1b terjedése miatt, mert a szakemberek szerint ez a változat fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő a korábban ismerteknél. Európában mindössze egy behurcolt esetről tudnak, a kontinensen továbbra is a Klade 2 változat a domináns.
Újabb halálos vírus miatt figyelmeztet a WHO - a virológus elmondja, mit ne tegyünk
Mutálódott a majomhimlő, a WHO veszélyhelyzetet hirdetett. Rusvai Miklós virológust kérdeztük arról, mennyire veszélyes ez ránk.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Valósággá tette a Google a sci-fit: csak egy fejhallgató kell, nincs szükség többé nyelvtudásra
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval