Egy szlovákiai civil kezdeményezés hatékonyabb határellenőrzést vár a magyar oldalon. Baki Attila és Bojtoš Tamás vezetésével kezdtek aláírásgyűjtésbe, a déli járásokban kialakult menekülthelyzet megoldásában kérnek segítséget az Orbán-kormánytól – írta meg az Új szó.
Szorgalmazzák, hogy konstruktív megoldás szülessen a kialakult helyzetre, és több menekültcsoport ne érkezzen Szlovákia déli, határmenti területeire.
Az aláírásokkal arra kérik a magyar kormányt, hogy miután az illegális határátlépést elkövető személyek Magyarországon keresztül érkeznek Szlovákiába, tegye meg azokat a szükséges intézkedéseket – ha kell a szomszédai segítségével –, amelyek az itt élő emberek „mindennapi életét biztonságosabbá teszik”.
A civil szervezet szerint a menekültek a zöld határon át érik el a szlovák településeket, ezért arra kérik a magyar kormányt, erősítse meg a határvédelmet. Robert Ficó, korábbi szlovák kormányfő azt követelte, hogy ha másképp nem megy, vonuljon fel a rendőrség a teljes magyar-szlovák határon.
Hamran István, országos rendőrfőkapitány hangsúlyozta, hogy az 517 km hosszú határ hermetikus lezárásához több mint 110 ezer rendőrre lenne szükség, ez pedig megvalósíthatatlan szerinte, mert a rendőrségnek sem személyi állománya, sem technikai eszköze nincs egy ilyen feladathoz – írja a ma7.sk a szlovák rendőrség sajtótájékoztatójára hivatkozva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket