Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az unió versenyképessége erősödjön, hiszen a globális versenyben Európa egyre inkább lemarad a tőkepiacokat és hatékonyságot tekintve – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Brüsszelben kedden.
A tárcavezető az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését megelőzően a versenyképesség növelését nevezte a legfontosabb gazdasági kérdésnek. Kiemelte, az Európai Unió gazdasági kilátásait jelentős geopolitikai bizonytalanságok jellemzik, amelyet az ellátási láncok töredezettsége, a nyersanyagárak alakulása vagy a nemzetközi gazdasági környezet problémái tovább nehezítik.
Kapcsolódó
Mindezek ismeretében Magyarország célja, hogy Európa mint kontinens, valamint az Európai Unió javítani tudja versenyképességét egyebek mellett a fejlesztések, kutatások, infrastruktúra-beruházások és a zöld átállás támogatásával, valamint a digitális átállással
– magyarázta Varga Mihály, a versenyképesség növekedése az állampolgárok jólétéhez, és az európai gazdaság ellenállóképességéhez is hozzájárul.
A tárcavezető elmondta, Magyarország jelentős összegeket fizet azért, hogy déli határának védelmét biztosítani tudja. Az elmúlt években legkevesebb 700 milliárd forintot költött a határvédelemre. Közölte: arra kérte az Európai Bizottságot, hogy vegyen részt ebben a finanszírozásban, azonban ennek teljesítésére konkrét lépés nem történt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat