Emmanuel Macron francia államfő a törvényt azután emelte jogerőre, hogy francia alkotmánytanács jóváhagyta pénteken a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelését előíró törvénytervezet tartalmi részét, amely ellen az elmúlt negyedévben tizenkét alkalommal szerveztek a szakszervezetek utcai tömegdemonstrációkat. A testület ugyanakkor elutasította az ellenzéki baloldal által a reformról kezdeményezett népszavazási javaslatot.
Péntek este ismét tüntettek Párizs utcáin, egyesek szemeteseket égettek, az északnyugat-franciaországi Rennes-ben pedig felgyújtották egy rendőrőrs bejáratát.
A szakszervezetek felszólították az államfőt, hogy az alkotmánytanács döntése ellenére ne hirdesse ki a törvényt, és május 1-én, a munka ünnepén tartandó menetekre szólították fel a dolgozókat.
A kormány szeptembertől kívánja alkalmazni az új törvényt.
A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen január 19-én kezdődött százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány életbe nem léptette a francia alkotmány 49.3-as cikkelyét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. Azt követően hirdettek határozatlan idejű sztrájkokat a szakszervezetek, a tüntetéseket pedig országszerte utcai zavargások kísérték.
A kormány március 16-án vette igénybe azt az alkotmányos megoldást, amely lehetővé teszi a nyugdíjkorhatár emelését rendeleti úton. Bár a pártok két hónapig vitáztak a törvénytervezetről a parlamentben, a kormány végül nem bocsátotta szavazásra. A kormány ellen emiatt benyújtott két ellenzéki bizalmatlansági indítvány elbukott, így a törvény a parlament által alkotmányosan elfogadottnak tekintendő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona