Emmanuel Macron francia államfő annak a reményének adott hangot egy szombati interjúban, hogy az Európai Unió tagállamai gyorsan meg tudnak majd egyezni egy nagyszabású és együttes, több száz milliárd eurós nagyságrendű finanszírozásról a közös védelmi képességek létrehozására.
A Le Tribune Dimanche, a JDD, a Le Parisien és a Ouest-France című francia lapoknak adott interjúban közölte:
a jövő csütörtöki EU-csúcson felkérik majd az Európai Bizottságot, hogy mérje fel a kapacitási szükségleteket.
Macron szerint a NATO-hoz képest autonómnak mondható európai védelem kiépítése
5-10 évet vehet igénybe, de ez nem vészes.
A francia államfő úgy látja, hogy „egy stratégiai eszmélés pillanatában” vagyunk, mert minden ország érez egyfajta bizonytalanságot az amerikai támogatás tartósságát illetően.
A francia elnök arról is beszélt: Franciaországot erősítené, ha stratégiai párbeszédet kezdenének azokkal az európai államokkal, amelyeknek nincs atomfegyverük.
„Nekünk van védőpajzsunk, nekik nincs, és nem hagyatkozhatnak tovább az amerikai nukleáris elrettentésre” – mutatott rá.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Macron kijelentette:
ha nem állítják meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt, bizonyosan eljut Moldováig, sőt talán azon túl akár Romániáig is.
Véleménye szerint az Egyesült Államoknak nem áll érdekében kiszállni az ukrajnai konfliktusból, mert amit Washington három éve csinál, az teljes összhangban van az amerikai diplomáciai és katonai hagyománnyal.
Ha Washington belemegy abba, hogy Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciák nélkül írjanak alá egy tűzszünetet, akkor ugyanazon a napon meg is szűnik geostratégiai elrettentési képessége Oroszországgal, Kínával és másokkal szemben – vélekedett.
Macron egyúttal nyugalomra és egymás tiszteletére kérte az amerikai és az ukrán elnököt annak érdekében, hogy konkrét előrelépést tudjanak elérni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele