2017-es beiktatásakor Emmanuel Macron egy különleges DS 7 Crossback utasaként hajtott végig a Champs-Élysées-n. Idén ez változik, ugyanis a DS bemutatta a következő elnöki autót, amit a DS N°8-ból építettek – számolt be a Totalcar.
A DS prémiumautói régóta a francia stílus és elegancia szimbólumai, nem véletlen, hogy filmsztároktól elnökökig számos ismert személyiséget szolgáltak ki.
A márka új, elektromos zászlóshajója a DS N°8, amit már tavaly év végén bemutattak, de csak idén szeptembertől kezdik meg az értékesítését.
Az N°8 4,82 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,58 méter magas, a tengelytávja pedig 2,9 méter. A modell a Stellantis STLA Medium platformjára épül, ami a Peugeot 3008/5008 és az Opel Grandland alatt is megtalálható.
Az elnöki DS, miként azt a cég honlapján ismerteti, műszakilag megegyezik a piacra szánttal, viszont a kabinban használt anyagok és a fényezése is merőben más.
Emmanuel Macron DS N°8-asának üléseit Alcantarával és óraszíj-mintázatú Nappa bőrrel borították. A kárpitozás Dream Blue árnyalatát kifejezetten ehhez a különleges autóhoz választották ki. Az összes olyan felületet, amelyen szatén szövet található, akárcsak az ajtópaneleken található pliszé szöveteket, a DS Automobiles kárpitos mesterei húzták be.
Külsőleg pedig annyi a különbség, hogy a világító hűtőmaszkon a francia trikolór látható a logóval együtt, a lökhárítókra pedig zászlótartókat helyeztek el.
Ezzel Emmanuel Macron az első köztársasági elnök a világon, akinek egy tisztán elektromos autó a hivatali járműve.
Mindemellett nyilvánvalóan gondoskodtak a szükséges védelemről is, az elnöki autó páncélozásáról is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését