Litvánia szombaton megnyitotta két határátkelőjét Fehéroroszország felé – írja a balti ország határőrszolgálatára hivatkozva az MTI.
A tájékoztatás szerint a biztonsági helyzet kiértékelését követően újraindulhatott a járműforgalom a nagyjából fél napra lezárt Salcininkai és a Medininkai határátkelőn.
Inga Ruginiene litván miniszterelnök péntek este bejelentette, hogy Litvánia szombat délig lezárja a Fehéroroszországgal közös határán az átkelőket a Fehéroroszország irányából berepülő meteorológiai léggömbök miatt, amelyek következtében október 24-én lezárták a litván főváros, Vilnius, valamint a balti ország második legnagyobb városa, Kaunas repülőterét. Egy hét alatt ez már a második ilyen jellegű incidens volt.
A litván Nemzeti Válságkezelő Központ (NCMC) szerint kedden késő este több tucat, cigarettacsempészek által is használt léggömb repült be a szomszédos Fehéroroszországból a főváros légterébe, ami miatt szerda reggelig bezárták a vilniusi repülőteret.
Kritikus határszakasz
A fehérorosz vámhatóság közleményében észszerűtlennek és alaptalannak nevezte a határátkelők előzetes értesítés nélküli lezárását.
Litvánia és Fehéroroszág határán összesen hat közúti átkelőhely van, amelyekből jelenleg csak kettő, a Salcininkai és a Medininkai településeknél található üzemel.
Mint megírtuk, Vilnius az utóbbi időben kifejezetten törekedett az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi régióval és a Fehéroroszországgal közös határszakaszának megerősítésére. Tomas Godliauskas litván védelmi miniszterhelyettes augusztusban hangsúlyozta, hogy az említett szakaszon egy háromszintű, mélységi védelmi vonalat húznak fel.
Atomfegyveres manőver a NATO keleti határánál – Putyin hadgyakorlata elkezdődött
Két nappal a lengyelországi drónincidens után megkezdődött Oroszország és Fehéroroszország közös hadgyakorlata, amelyen 18 200 katona, köztük 5500 orosz vesz részt, és amely a nukleáris fegyvereket is felvonultatva zajlik Lengyelország, Litvánia és Ukrajna határai közelében.Erről itt írtunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Bolondos április vár ránk hétvégén
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály