A lengyel miniszterelnök X bejegyzésében kifejtette, már biztosan tudják, hogy a Marywilskán történt hatalmas tűz az orosz szolgálatok által megrendelt gyújtogatás eredménye volt. Az akciókat egy Oroszországban tartózkodó személy koordinálta. Az elkövetők egy része már őrizetben van, a többieket már azonosították, illetve keresik – írja a Reuters.
Lengyelország már többször volt célpontja szabotázsakcióknak, amelyek a tisztviselők szerint részei annak a „hibrid háborúnak”, amelyet Oroszország folytat az Ukrajnát támogató országok destabilizálása érdekében. Az eddigi támadások között voltak gyújtogatások és kibertámadások is.
A lengyel nyomozók jelenleg együttműködnek a litván hatóságokkal is, ahol az elkövetők egy része szintén szabotázsakciókat hajtott végre
– közölte Adam Bodnar igazságügyi miniszter és Tomasz Siemoniak belügyminiszter külön nyilatkozatban.
Hozzátették, alapos ismereteik vannak a gyújtogatás tervezéséről és megvalósításáról, illetve arról, hogy az elkövetők miként dokumentálták azt. A lengyel hatóságok eltökéltek abban, hogy felelősségre vonják a szabotázsakciók elkövetőit, valamint azokat, akik irányították őket.
Márciusban litván ügyészek azzal vádolták meg az orosz katonai hírszerzést, hogy ők szervezték meg a vilniusi IKEA áruház elleni gyújtogatást, amely három nappal a szomszédos Lengyelországban történt bevásárlóközpont-tűz előtt tört ki.
Oroszország egyelőre tagadta, hogy köze lenne a gyújtogatásokhoz.
Szabotázs a Balti-tengeren: egy Oroszországból indult hajót gyanúsítanak
A svéd hatóságok szabotázs gyanújával fogtak le egy hajót, amely szerintük a Balti-tenger fenekén futó optikai kábelt rongálhatta; a hajó orosz kikötőből indult, és máltai zászló alatt hajózott.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán