Délutánig 45 induló és 30 érkező járatot törölt vasárnap a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér egy, az informatikai rendszereit ért kibertámadást követen, további járattörlésekre, késésekre és hosszú várakozásra kell számítani – idézi a brüsszeli légikikötő tájékoztatását az MTI.
Több európai repülőtéren is késésekkel kellett számolniuk az utasoknak vasárnap, miután szombaton kibertámadás érte a beszállítási rendszerek szolgáltatóját. Az Eurocontrol légiforgalmi irányító szervezet tájékoztatása szerint a brüsszeli mellett a berlini, a dublini és londoni repülőterek is informatikai problémák miatt kialakult utasforgalmi zavarokról számoltak be.
A kibertámadást követően szombaton legalább 10 járatot töröltek a brüsszeli repülőtéren, 17 másik pedig több mint egy órás késéssel indult, hosszú sorok alakultak ki a bejelentkezésnél.
Budapest nem érintett
Ihsane Chioua Lekhli, a zaventemi repülőtér szóvivőjének tájékoztatása szerint az eredetileg indítani tervezett 257 járatból 45-öt töröltek vasárnap, a légikikötő továbbá közel 30 érkező járat törléséről is döntött. Ezek közül legalább 18 a Brussels Airlines belga légicég járatait érinti.
A repülőtér honlapja szerint budapesti járatok nem érintettek.
A szóvivő elmondta, a legtöbb utasfelvétel papíralapú utaslisták ellenőrzése mellett történik, ami jelentősen hosszabbítja a várakozási időt. Sorban állás és késés várható. Közölte: további járattörlések fordulhatnak elő, amelyek minden bizonnyal következményekkel járnak a később induló és érkező repülőgépekre nézve. Hat járatot más közeli repülőterekre irányítottak át. Lekhli hangsúlyozta: még nem világos, hogy meddig áll fenn a kialakult helyzet, de a repülőtér igyekszik a lehető leggyorsabban megoldani a problémát.
A brüsszeli repülőtér azt tanácsolja az utasoknak, hogy ellenőrizzék járatuk indulásának állapotát, és csak akkor menjenek a repülőtérre, ha utazásukat megerősítették. Akinek a járata indul, időben érkezzen meg a reptérre: két órával kiírt indulásuk előtt a schengeni járatok esetében, és három órával korábban a nem schengeni járatok esetében.
A szóvivő figyelmeztetett rá, hogy hétfőn további járattörlések lehetségesek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére