Káoszhangulat, kapkodás vagy órákig tartó várakozás, járattörlés, idegtépő bizonytalanság – ez várhat azokra az utasokra, akik a hétvégén európai repterekről indulnának külföldi úti céljuk felé vagy akár haza, Magyarországra.
Megírtuk: péntek éjszaka kibertámadás érte több fontos légi kikötő közös számítógépes rendszerét, a kiterjedt probléma a brüsszeli Zaventem mellett a londoni Heathrow és a berlin-brandenburgi repülőtereken is fennáll.
Az Euronews információi szerint egy európai szintű szolgáltatónál bekövetkezett technikai zavar okoz jelenleg is fennakadásokat, mivel megbénult több reptér utasok beszállásáért felelős rendszere – a műszaki mentésen már dolgoznak, de eltart egy ideig.
Ám például Európa legnagyobb repülőterét, a frankfurtit, továbbá a hamburgit nem érinti a zavar, ahogy a magyarországit sem, és rendben működik a düsseldorfi és a kölni/bonni állomás is.
A Berliner Morgenpost szerint viszont például Zürichben is gondot okoz a leállás.
Az Economx kérdésére Varga G. Gábor légiközlekedési szakértő elmondta, mire számíthatnak azok, akiknek a fenti légikikötőkből indulna szombaton vagy vasárnap a járatuk.
Marad a biztonság, bár nagyon lelassul a folyamat
A repülőtereknek és a légitársaságoknak kidolgozott eljárásrendjük van arra az esetre, ha az utaskiszolgálást – checkin, beszállítás, poggyászkezelés – támogató informatikai rendszerek működésében zavar támad, műszaki hiba, vagy akár kibertámadás miatt – ismertette az Egek Ura Blog alapítója.
Ezekkel az eljárásokkal biztosítható, hogy csak azokat az utasokat vegyék fel a repülőgépre, és csak azok juthassanak be a biztonságosan őrzött reptéri területekre az átvilágítás után, akiknek foglalásuk van az adott járatra. Azt is garantálják ezzel, hogy csak azok a poggyászok kerüljenek fel a gépek csomagterébe, amelyek tulajdonosai a repülőgépeken ülnek.
Az utaskiszolgálást teljesen manuálisan is biztosítani tudják, hiszen volt idő – évtizedekkel ezelőtt, – amikor így történt a mindennapokban – jegyezte meg Varga G. Gábor.
Most is így zajlik az utaskezelés, ám, mint mondta, így viszont rendkívüli módon lelassul a folyamat, és a megfelelő számú, képzett személyzet nélkül
szinte reménytelen, hogy biztosítani tudják a menetrend szerinti forgalmat. Fogalmazhatnánk úgy is: számítógépes rendszerek nélkül a mai volumenű utasforgalom nem biztosítható – mondta.
Be kell csekkolni, de nem biztos az utazás
Felhívta a figyelmet: az online utasfelvételi lehetőség tehát a rendszerek helyreállításáig biztosan szünetel, és mivel a beszállókártyák ellenőrzését is ezek a rendszerek végzik,
a már korábban kibocsátott beszállókártyák is érvényüket vesztik.
Vagyis, mindenkinek be kell csekkolni a reptéri pultoknál, de mivel itt is kézzel történik az adminisztráció,
jelentős sorokra és késő járatokra lehet számolni
– figyelmeztetett.
A káosz csökkentése érdekében pedig a repülőterek és a légitársaságok koordinálásában, a megadott prioritásoknak megfelelően
járatokat is törölnek, ami az utasok számára kényelmetlenséggel jár, és ez a Magyarországról induló vagy oda érkező utasokat is érintheti.
A bekövetkező késések és járattörlések esetén ugyanakkor nem jár a kártérítés az EU261 direktíva alapján, mivel itt a légitársaságok érdekkörén kívül keletkezett hibáról van szó – húzta alá Varga G. Gábor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek