Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala legutóbb azt vizsgálta, melyek az Európai Unió legboldogabb és legboldogtalanabb országai. A vizsgálatban a „boldogság” elsősorban azt jelenti, hogy önbevallás alapján az egyes nemzetek tagjai mit mondanak, mennyire elégedettek a saját életükkel.
A statisztikának az is fontos eleme, hogy mekkora az optimizmus, vagy épp a pesszimizmus az egyes tagállamok lakóinak körében.
Mutatjuk is a három legboldogabb nemzetet helyezési sorrendben:
- Ausztria,
- Lengyelország
- Románia
Ezzel szemben a lista utolsó három helyezettje, kezdve a legboldogtalanabbakkal:
- Bulgária
- Németország
- Görögország
Bár feltételezhetnénk, hogy minél gazdagabb egy ország, annál boldogabbak az ott élő emberek, ez a statisztika tükrében nem feltétlenül egyértelmű. Németország például viszonylag sokat csúszott hátra a listán két év alatt önmagához képest. Ők a maximálisan adható 10 „boldogság-pontból” ezúttal mindössze 6,5-öt értek el, míg 2021-ben még 7,1-et.
A kutatás szerint ez részben annak köszönhető, hogy a német gazdaság teljesítménye visszaesett az utóbbi időben, a lakosságot nyomasztja az ukrajnai háború, ahogy a németek a kormányukkal is egyre elégedetlenebbek, többek között a bevándorlás példátlan volumene miatt.
A vizsgálatok azt is megállapították, hogy az északi és a nyugati területeken élők általánosságban jóval elégedettebbek az életükkel, mint például a balti országok lakói. A mediterrán régiókban lakcímkártyával rendelkezők is rendre magasabb boldogság-indexeket produkáltak.
Mi magyarok a listában a sereghajtók közt kaptunk helyet: hátulról számolva a hatodikak vagyunk Bulgária, Németország, Görögország, Lettország és Horvátország után.
Hol lehet a legjobban keresni Európában?
A magyar és európai politika egyik fő problémája az unió határain belülről és kívülről érkező gazdasági migráció kérdése. A mérnökök például Svájcban keresnek a legtöbbet: 2022-ben évente átlagosan 89 ezer eurót vihettek haza. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás