Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a CBS amerikai televíziós csatornának adott, csütörtökön online közzétett interjúban azt mondta:
Oroszország készen áll arra, hogy megállapodást kössön az ukrajnai háború befejezéséről.
Úgy fogalmazott, Donald Trump amerikai elnök „egyezségről beszél, és mi készen állunk az alkura, de vannak olyan konkrét elemek, amelyeket még finomítani kell”.
Számos jele van annak, hogy a jó irányba haladunk
– tette hozzá a politikus. Arra a kérdésre, hogy az éjszaka folyamán Ukrajnára indított újabb csapáshullámnak legalább 12 halottja és több tucat sebesültje van Kijevben, Lavrov azt válaszolta: „csak katonai célpontokat vagy a hadsereg által használt polgári objektumokat veszünk célba”. Hozzátette: ha az ukrán hadsereg által használt célpontról van szó, akkor a védelmi minisztériumnak, a helyszínen lévő parancsnokoknak joguk van megtámadni őket – idézte az orosz külügyminisztert az MTI.
Donald Trump amerikai elnök az Euronews beszámolója szerint,amikor Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnököt fogadta a Fehér Házban, arról beszélt: úgy véli, Oroszország és Ukrajna is békét akar. Közölte azt is, hogy
neki megvan a „saját menetrendje” a háború befejezésére, Washington hozzáállása drasztikusan megváltozhat, ha addig nem születik megállapodás.
Az amerikai elnök közölte azt is, hogy Oroszország „elég nagy engedményt tett” az ukrajnai háború befejezése érdekében azzal, hogy megálljt parancsolt az „egész ország” elfoglalása előtt.
Arról is beszélt, hogy nagy nyomást gyakorol Oroszországra, és szerinte Putyin alkut akar kötni, „de a tangóhoz ketten kellenek”.
Trump előző nap még a közösségi oldalán üzent Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, amelyben azt írta, nem örül, és szükségtelennek tartja az újabb, halálos kijevi légitámadást, sőt, nagyon rossznak tartja az időzítést is. „Vlagyimir, STOP!” - írta az amerikai elnök.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni