2023-ban több mint 5 milliárd euróval támogatta a lengyel energetikai átállást és az ország orosz fosszilis energiahordozóktól való függetlenedését az Európai Bizottság. A megújuló energiaforrások részarányának növelésének és az energiahatékonyság javítását célul tűző a RePowerEU tervvel összhangban más uniós szervektől is jelentős források érkeztek a lengyelekhez.
Rekord nagyságú, közel 5,1 milliárd eurónyi támogatást nyújtott Lengyelországnak az Európai Befektetési Bank (EIB) a regionális fejlesztést, az energetikai átállást és a vállalkozói szellem erősítésére 2023-ban – írja a The Warsaw Voice.
Az EIB 2,33 milliárd euróval támogatta regionális és városfejlesztéseket, illetve 633 millió eurós uniós tőke érkezett a lengyel kis- és közepes vállalatoknak. Innovációs projektekbe és a humántőkébe való befektetésére pedig 360 millió eurót szántak.
Teresa Czerwinska, az EIB alelnöke (2018-2019-ig lengyel pénzügyminiszter) szerint ezen támogatások a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés ösztönzése mellett megerősítik Varsó unión belüli pozícióját.
Kiemelt prioritás az energiahálózat fejlesztése
Andrzej Domanski, a Tusk-kormány pénzügyminisztere elmondta, hogy az éghajlatváltozás hatásai elleni küzdelemben és az európai gazdaságok versenyképességének javításában alapvető szerepet tölt be Európai Befektetési Bank. A jövőben különösen a védelmi és biztonsági igények finanszírozása terén várják az EIB-vel való együttműködést.
2022-től 80 százalékkal emelkedett a lengyelországi energiaátalakítás fektet tőke mértéke. Az EIB-csoport 2019 és 2023 között összesen 4,75 milliárd eurót invesztált Lengyelország energiaágazatának megreformálásába.
A tavalyi keretből 1,78 milliárd eurót különítettek el erre a célra:
ebből 610 milliót a Balti-tenger első és egyben a világ egyik legnagyobb szélerőműparkjának a felépítésére költenek.
Az idei évre legalább ekkor mértékű forrást tervez Varsó számára elkülöníteni az Európai Befektetési Bank.
Döntött az EU: megkapja az uniós pénzeket Varsó
Döntött az Európai Bizottság: felszabadítják a helyreállítási és a kohéziós alapból Lengyelországnak járó 137 milliárd euróig terjedő összeget. A Tusk-kormány reményei szerint már idén 23 milliárd eurónyi uniós pénzhez juthat Varsó.Ha kíváncsi a részletekreKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz