Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök budapesti találkozója gondos előkészítést igényel – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára. „Az időpontokat még nem tűzték ki, de előtte gondos felkészülésre van szükség, és ez időbe telik” – mondta Peszkov újságíróknak, akik elsősorban a találkozó lehetséges időpontjáról kérdezték.
A Ria Novosztyi emlékeztet, hogy a múlt héten Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trumpaz év eleje óta nyolcadik telefonbeszélgetésüket tartották, ezután bejelentették, hogy Moszkva és Washington azonnal megkezdi a két vezető új találkozójának előkészületeit, amelyre Budapesten kerülhet sor.
Oroszország szerint nincs akadály a találkozó előtt, de a folyamat nem egyszerű – mondta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
A lap pontosította azt is, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nem azt mondta, hogy nem kerül sor a találkozóra. „Sosem lehet tudni, mi történhet” – idézte Trumpot, aki a Fehér Házban újságíróknak így válaszolt arra a kérdésre, hogy miért tartotta korábban időpocsékolásnak a tervezett találkozót Putyinnal.
Megszólalt Orbán Viktor a békecsúcsról: tiszta vizet öntött a pohárba
A kormányfő szerint az előkészületek addig is folynak, amíg eldől, mikor rendezik meg az eseményt. Erről itt írtunk >>>Donald Trump egybként két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően, mert még mindig nem tudta eldönteni, van-e szükség rá. Az elnök azt is kijelentette, „nem akarok egy elvesztegetett találkozót, nem akarok elvesztegetett időt, így meglátjuk, hogy mi történik". Ugyanakkor optimizmusát hangoztatta, és kijelentette, hogy lát esélyt a tűzszünetre.
„Azt gondolom, hogy Putyin véget akar vetni a háborúnak, és azt gondolom, hogy Zelenszkij is véget akar vetni neki, én pedig úgy gondolom, hogy véget fog érni".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben