Büntetésre számíthatnak a közösségimédia-cégek, ha nem tesznek jelentős plusz lépéseket az interneten magukat felnőttnek kiadó gyermekek problémájának megoldására – figyelmeztetett az Ofcom. Az Egyesült Királyság médiahatóságának friss felmérése szerint
a 8-17 évesek 22 százaléka a közösségimédia-platformokon azt hazudja, hogy elmúlt 18 éves.
Ez annak ellenére van így, hogy a 2025-ben hatályba lépő online biztonságról szóló törvény megköveteli majd a Metához tartozó Facebooktól kezdve valamennyi ilyen felületektől, hogy fokozottabban ellenőrizzék az életkort.
Kapcsolódó
Az Ofcom a BBC-nek elmondta, „riasztó” megállapításai azt mutatják, hogy a technológiai cégeknek sok tennivalójuk van, hogy megfeleljenek ennek az új jogi normának – és azt mondta,
végrehajtási intézkedésekkel kell szembenézniük, ha ezt elmulasztják.
A brit állami szerv szerint a gyerekek felnőttként való kezelése növeli a káros tartalomnak való kitettség kockázatát a social media felületeken.
„A platformoknak sokkal, de sokkal többet kell tenniük, hogy megtudják gyermekeik életkorát az interneten” – húzta alá Ian Mccrae, az Ofcom piaci intelligencia igazgatója, aki rámutatott,
a jogszabályok lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy globális bevételük 10 százalékára bírságot szabjanak ki.
Ugyanakkor számos techcég a közelmúltban olyan intézkedéseket jelentett be, amelyek biztonságosabbá teszik a közösségi médiát a fiatalok számára, például az Instagram „tinifiókokat” indított el. De a glasgow-i Rosshall Akadémián egy tinédzsercsoport a BBC-nek bevallotta, hogy közösségi médiafiókjukhoz felnőtt korosztályt adtak meg.
Olyan könnyű hazudni a korodról
– fogalmazott az egyikük, hozzátéve, beírta a tényleges születésnapját – a napot és a hónapot –, és bár 15 éves, de az évnél visszagörget tíz évet. Egy másik, vele azonos korú diák elmondta, nem kérnek semmilyen igazolványt, ami hitelesítené az adatokat.
Mccrae úgy látja, „a gyermek életkorának önbevallása nyilvánvalóan teljesen elégtelen”. Ez jövő júliustól már megváltozhat az új törvény révén.
Ausztrália bekeményít: betiltanák a 16 év alattiaknak a közösségi médiát
A világ túlsó felén nem bízzák a véletlenre, a kormány ugyanis beharangozta, hogy új törvényt hoznak a közösségi média elérésének szigorításáról, védve a gyerekek online biztonságát. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Hiába a tülekedés, totálisan megtelt a BEM Center