Monopóliumellenes törvények megsértése miatt perelte be az Egyesült Államok szövetségi kormánya és több tagállama a Ticketmastert, és a jegyárusító vállalatot birtokló Live Nation Entertainmentet.
Merrick B. Garland, legfőbb ügyésze jelentette be, hogy az amerikai Igazságügyi Minisztérium a versenypiaci törvények megsértése miatt bepereli a két céget, amelyek szerinte felsrófolják a koncertek jegyárát – írja az Euronews.
Kapcsolódó
A manhattani szövetségi bírósághoz benyújtott keresetet 29 állam, köztük Washington és a kerületi ügyész jegyzi.
A dokumentum szerint a Live Nation versenyellenes gyakorlaton alapuló tevékenysége a rajongókat, a művészeket, az előadókat és a kisebb rendezvényszervezőket is megkárosítja.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium szerint a Ticketmaster olyan hosszú távú, kizárólagos szerződéseket köt, ami meggátolja az élőzenére épülő iparág kisebb szereplőinek az érvényesülést.
Taylor Swift hatása
Komoly felháborodást keltett, hogy olcsóbban lehetett megnézni Taylor Swift 2024-es turnéjának egy-egy európai koncertjét, mint az egyesült államokbeli énekesnő szülőhazájában tartott fellépéseit.
Egy 2023-as kongresszusi meghallgatáson a republikánus és a demokrata szenátorok is monopóliumnak nevezték a Live Nationt, miután a Ticketmaster elővásárlási akciója miatt emberek milliói nem tudtak jegyet váltani a Taylor Swift koncertjeire.
Az extra díjak vége
Tavaly június óta – a Fehér Ház nyomására – a jegyárak extra díjait és a rejtett költségeket is feltüntetik a Live Nation tulajdonában álló helyszíneken.
Az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága olyan szabályozást javasolt, amely eleve megtiltaná a rejtett díjak használatát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarország lesz a gáz nélkül maradt régiók megmentője?

Deutsch Tamás: Mindent ellepett a rendszerszintű korrupció

Az orvosi kamara nekiment Takács Péter döntésének

Nini, Kína kilép az állampolgárok magánszférájából

Kifogytak a lendületből az állampapír-vásárlók

Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek

Csodabuszokkal kecsegtet Karácsony Gergely: csábítja az autósokat

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

Zúgolódik a szakma: teljesen használhatatlanok az új munkaegészségügyi szabályok
