A Roszpotrebnadzor Krasznojarszk megyei főosztálya tájékoztatást kapott egy akut bélbetegségről, amelyet koleraszerű vibrió okozott az Orosz Föderáció egyik állampolgáránál, aki thaiföldi nyaralásból tért vissza
– tájékoztatott Roszpotrebnadzor, vagyis az orosz a Fogyasztóvédelmi és Jóléti Felügyeleti Szövetségi Szolgálat.
A beteg nő december 14. és 26. között töltötte nyaralását Phuketen. Az előzetes információk szerint nyers osztrigát evett, a betegség tünetei pedig a hazatérés után jelentkeztek nála először - írja a Ria Novosztyi.
Kapcsolódó
A Roszpotrebnadzor orosz sajtó megjegyezte, hogy a repülőgépet, amellyel a nő utazott fertőtlenítették, valamint megszervezték a járványellenes intézkedések sorát, azonosították a kontakt személyek körét, akiket már orvosi felügyelet alá vettek.
Az osztály hozzátette, hogy a beteg nőt már hazaengedték a fertőző osztályról.
A kolera egy rendkívül fertőző betegség, amely szennyezett élelmiszerrel vagy vízzel terjed. A kolera heveny, vizes hasmenést okozhat, és a betegség súlyos formája kezelés nélkül néhány óra alatt halálos kimenetelű lehet.
December végén a Roszpotrebnadzor közölte, hogy figyelemmel kíséri a kolerával kapcsolatos helyzetet Mianmarban és Thaiföldön.
A betegség kitörését a Thaifölddel határos mianmari Shwe Kokko városban figyelték meg először. Sajtóértesülések szerint egy hónapban 300 esetet regisztráltak a településen.
Az orosz egészségügyi minisztérium hangsúlyozta, hogy a országban a kolera járványügyi helyzete stabil és folyamatos ellenőrzés alatt áll.
Ugye nem kell maszk karácsonyra? Ismét kering a vírus a levegőben
Országos átlagban enyhén emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben a 48. héten – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának