Az Egyesült Államok déli részén, Alabamában helyi idő szerint csütörtökön kivégeztek egy 55 éves férfit, aki 2010-ben megerőszakolt és meggyilkolt egy nőt. A férfi maga kérte halálbüntetése végrehajtását. James Osgoodot halálos injekcióval végezték ki az atmore-i börtönben – jelentette be sajtóközleményben Alabama állam igazságügyi szolgálata.
Ezzel 14-re emelkedett az Egyesült Államokban az év eleje óta végrehajtott kivégzések száma.
Az Equal Justice Initiative (EJI), a halálbüntetést ellenző szervezet közleményében azt írta, hogy az elítélt felhagyott a kivégzése elleni fellebbezéssel, és levélben kérte, hogy vessenek véget életének.
A férfit azért ítélték el, mert 2010-ben barátnőjével együtt megerőszakolta, elvágta a torkát és leszúrta a 44 éves Tracy Lynn Brownt – számolt be a USA Today napilap.
A barátnő, aki rokonságban áll az áldozattal, a lap szerint életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
Az EJI megállapította, hogy az elítélt férfi nem kapott tisztességes tárgyalást, és a bíróságok több enyhítő körülményt is figyelmen kívül hagytak: James Osgoodot születésekor elhagyták, alultápláltságban szenvedett, szexuálisan bántalmazták, pszichiátriai osztályra került, és öngyilkosságot kísérelt meg.
Az év eleje óta tizennégy kivégzést hajtottak végre az országban, tízet halálos injekcióval, kettőt nitrogéngázzal.
Az Egyesült Államok 50 államából 23-ban eltörölték a halálbüntetést. Hat másik államban (Arizona, Kalifornia, Ohio, Oregon, Pennsylvania és Tennessee) a kormányzó döntése alapján moratóriumot vezettek be a kivégzésekre.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat