„Olyan Oroszországot szeretnék, amely felismeri, hogy az Európához fűződő kapcsolatainak megállapodáson és egyfajta konszenzuson kell alapulniuk, és úgy vélem, hogy ez a háború, ha megfelelően véget ér, ezt elérhetővé teheti” – mondta Henry Kissinger a Bloomberg főszerkesztőjének adott interjújában. Arra a kérdésre, hogy Vlagyimir Putyin maradhat-e a hatalomban, ha a háború ilyen feltételekkel érne véget, Kissinger így válaszolt: „Ez valószínűtlen.”
A veterán amerikai diplomata szerint fontos, hogy Ukrajna erős demokráciaként kerüljön ki a háborúból, és jobb lenne elkerülni „Oroszország felbomlását vagy látványos meggyengülését”, ami újabb feszültségek forrása lenne. Az egykori külügyminiszter
Putyint ambivalenciáktól és beteljesületlen törekvésektől terhelt, „Dosztojevszkij-típusú figurának” nevezte,
aki vezetőként nagyon is képes volt a hatalmat gyakorolni, és ezzel vissza is élt Ukrajnával kapcsolatban. Putyin közel negyedszázados Kreml-uralma alatt gyakran fogadta Kissingert Oroszországban, és egy 2012-es találkozón azt mondta, hogy kapcsolatuk egészen az 1990-es évek közepéig nyúlik vissza, amikor Putyin még Szentpétervár alpolgármestere volt.
Kissinger úgy látja, hogy Putyin egyszerre a hagyományos orosz szemlélet örököse, és olyan ember, aki Leningrád utcáin nőtt fel, ahol a lakosság több mint fele éhen halt a második világháború alatt, és állandó fenyegetettségnek volt kitéve.
„Putyin soha nem akarta, hogy a NATO számára Szentpétervár és az olyan nagyvárosok, mint Moszkva, könnyen elérhető közelségbe kerüljön, és az irracionalitás határán reagált a terjeszkedésre” – mondta Kissinger.
Kulcsfontosságú lesz a háború lezárása
„Miközben az Egyesült Államok és szövetségesei helyesen cselekedtek, amikor ellenálltak Oroszország Ukrajna elleni támadásának, egyre fontosabb, hogy a konfliktusban részt vevő felek mérlegeljék, hogyan akarják diplomáciai úton lezárni azt” – mutatott rá Kissinger. Fennáll a veszélye ugyanis annak, hogy a hatalmak közötti katonai kapcsolatok uralják a geopolitikai gondolkodást, és a háborút globális konfliktussá változtatják az olyan országok bevonásával, mint Kína.
Európa stabilabbá válik, a világ stabilabbá válik, ha Oroszország elfogadja, hogy nem tudja meghódítani Európát, de valamilyen konszenzussal Európa részének kell maradnia
– mondta a 100. születésnapját május végén betöltött diplomata, hozzátéve: a jelenlegi Oroszország viszont annyira összetört, hogy az államok közötti európai versengés puszta tárgyává válhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)