Az első esetről már beszámoltunk, a mostani újabb akció újabb fordulatot jelent a Washington és Peking közötti feszültséget okozó ügyben, amely miatt Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken elhalasztotta kínai látogatását – írja az MTI.
Egy nappal korábban az Egyesült Államok bejelentette, hogy légterében kínai léggömb jelent meg. A Pentagon szerint most egy másik ilyen légi eszközt figyeltek meg, de már Latin-Amerika felett. Sem a helyét, sem a repülési irányát nem határozták meg.
Korábban a kínai hatóságok az első léggömbbel kapcsolatban sajnálkozásukat fejezték ki a szerintük akaratlan behatolás miatt, Washington azonban elfogadhatatlannak tartotta a történteket.
A Pentagon azt közölte, hogy nincs kétsége a léggömb kínai eredete és kémkedési célú felhasználásával kapcsolatban.
A tájékoztatás szerint (az első léggömb) várhatóan még néhány napig az amerikai terület felett marad. Pat Ryder szóvivő szerint a keleti irányban haladó léggömb péntek délután az Egyesült Államok középső része felett, mintegy 18 ezer méteres magasságban tartózkodott. Az eszköz a kereskedelmi légi forgalom felett repült, és nem jelentett katonai vagy fizikai fenyegetést a földön tartózkodó emberekre.
A szóvivő ugyanakkor nem volt hajlandó egyértelműen megmondani, hogy az eszköz mozgását távolról irányították-e.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön