Egyre több gyerek kerül légzőszervi megbetegedéssel kórházba Kínában, de a hatóságok nyugalomra intenek – írja a HVG.
A beszámoló szerint a pekingi gyermekkórház közel 10 ezer gyereket fogad naponta, az intézmények már két hónapja teljes kapacitáson pörögnek, mióta megugrott a légúti megbetegedések száma.
Az állami médiában közzétett felvételek szerint olyan tömeg van a kórházakban, hogy még a folyosókon is fekszenek betegek.
Az iskolákban is borzasztó a helyzet, egyes osztályokban a diákok fele kapta el a betegséget, pedig a hatóságok már rég kiadták a figyelmeztetést, hogy ne kényszerítsék a gyerekeket az iskolába járásra. A megbetegedések kapcsán számos intézményben függesztették fel a tanítást.
A kínai Egészségügyi Minisztérium már múlt héten utasításba adta, hogy emeljék a járványklinikák számát, hiszen az adatok szerint az influenzaszerű megbetegedések aránya kétszerese az elmúlt évekhez képest.
A helyi hatóságok nyugalomra intenek, úgy vélik, hogy az esetszámok megugrása a covid-világjárványhoz köthető korlátozások feloldása miatt meg ennyire az első influenzaszezonban.
Úgy tűnik, Kínában minden kezdődik elölről, ugyanis felszólítottak mindenkit, hogy tartsák be a higiéniai előírásokat, viseljenek maszkot, szellőztessenek és mossanak kezet gyakran.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste