6-os erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Kína északnyugati, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területét, a rengés pánikot keltett Kazahsztán fővárosában, Almatiban.
A kínai földrengés-megfigyelő központ 6,0 erősségű földrengésről számolt be, amely az ország északnyugati részén, Kirgizisztánnal határos területen található Akcsi megyében keletkezett, helyi idő szerint délután 3 óra 44 perckor, fészke 10 kilométeres mélységben volt – derült ki a tájékoztatásból. A hatóságok egyelőre nem kaptak jelentést áldozatokról vagy összeomlott épületekről. A megye közlekedése, áramellátása és távközlése normálisan működik – közölte az állami média.
A földrengés ugyanakkor pánikot keltett a szomszédos Kazahsztán fővárosában, Almatiban. Számos középiskolát, irodát és bevásárlóközpontot kiürítettek, az emberek tömegesen hagyták el otthonaikat és menekültek az utcákra. Az Orda című lap szerint a Turan Egyetemen a földrengés miatt elhalasztották az órákat és a vizsgákat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dobhatjuk a 100 ml-es flakonokat: történelmi döntést hozott Európa legforgalmasabb repülőtere
Szijjártó Péter felszólította az ukránokat, hogy ne avatkozzanak be a magyar választásokba
Megbüntették a Tisza Pártot, de Magyar Péter ennek nagyon örül
Gigaberuházást hoz Magyarországra egy indiai vállalat
Itt az újabb CAF, ezek az utasok élvezhetik az előnyeit
Csúcsra járatva: már az orvosok sincsenek jól, válságban a pszichoterápia
Lehet, hogy mégsem Magyar Péter lesz a Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje?
Éjszaka bedurvul a tél, becsapós a magasabb hőmérséklet
Nagy Márton 10 millió forinttal csökkentette az ukrán menekültek ellátását, már nem Budapest a célpont