A tervezetet, amelyet a német miniszterelnökök konferenciáján nyújtott be Hessen és Alsó-Szászország, kitér arra, hogy mivel a készpénzmentes fizetési lehetőség használata széles körben elterjedt Németországban, ezért fizetési kártyával minden, a szükségletek fedezéséhez szükséges áru kifizethető.
A Welt írása szerint Boris Rhein tartományi miniszterelnök azt mondta, hogy Hessen és Alsó-Szászország 50 euróban maximalizálná a bevándorlók készpénzfizetési limitjét. Ugyanakkor egyes sajtóértesülések szerint a zöldpárti tartományoknak még fenntartásaik vannak a javaslatot illetően, közülük ugyanis többen túl alacsony összegnek ítélték meg az 50 eurós készpénzzel való vásárlási limitet.
Kapcsolódó
A fizetési kártyát országosan ősszel tervezik bevezetni. Egyes tartományokban már elérhető a kártya, másutt azonban még nem. A készpénz maximalizált összegében sincs konszenzus, csak a türingiai kerületekben, több lépcsőben 50 és 204 euró között változik a levásárolható összeg.
A bevándorlóknak szóló bevásárlói kártyát arra a célja találták ki, hogy megakadályozza, hogy a migránsok pénzt utaljanak át az embercsempészeknek, valamint a külföldi rokonoknak és barátoknak.
Milliókért árulták a munkavállalói vízumokat
Óriási embercsempész hálózatra csaptak le a hatóságok, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség 40 gyanúsított előállítását rendelte el Romániában.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban