Kedden az arabica kávébabok ára – amelyekből a világtermelés legnagyobb része származik – meghaladta a 3,44 dollárt (0,45 kg), amely idén több mint 80 százalékos emelkedést jelent. A robusta bab ára eközben szeptemberben új csúcsot ért el – írja a BBC.
A kávékereskedők a termés csökkenésére számítanak, miután a világ két legnagyobb termelőjét, Brazíliát és Vietnámot rossz időjárás sújtotta.
A kávémárkák komolyan fontolgatják az árak emelését az új évben, annak ellenére, hogy az elmúlt években a vállalatok képesek voltak elviselni az infláció hatásait.
Az olyan márkák, mint a JDE Peet (a Douwe Egberts márka tulajdonosa), vagy éppen a Nestlé komoly csapásokat bírt ki, amelyek a magasabb nyersanyagárakból adódtak. Ennek ellenére, most szinte fordulópontra értek, sokan közülük már 2025 első negyedévében fontolgatják az áremelést
– mondta Vinh Nguyen, a Tuan Loc Commodities vezérigazgatója.
Egy novemberi befektetői rendezvényen a Nestlé egyik vezetője azt mondta, hogy a kávéipar „nehéz idők” előtt áll, és elismerte, hogy vállalatának módosítania kell az árakat és a csomagolási méreteket.
A kávé legutóbbi rekordja 1977-ben született, miután szokatlan havazás pusztított a brazíliai ültetvényeken.
Idén a katasztrófa, ha nem is ugyanilyen formában de megismétlődött, hiszen augusztusban és szeptemberben az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszálya pusztított a kávé térségekben. Ezt még tovább fokozta az októberi heves esőzés.
A körülményes időjárás egyaránt sújtotta az arabicát termesztő Brazíliát, illetve a robusta készletekért felelős Vietnámot is.
A kávé a nyersolaj után a világ második legnagyobb mennyiségben forgalmazott árucikke, és népszerűsége egyre nő. Kínában például az elmúlt évtizedben több mint kétszeresére nőtt a fogyasztás.
Jövő héten jöhet egy kis feketeleves a nagy jókedvre
A jelek szerint semmi sem képes gátat szabni a részvényárfolyamok emelkedésének az amerikai tőzsdéken. Hacsak nem az, hogy túlságosan is sokan várnak további emelkedést, de a hét közepén érkező inflációs adatok is bekavarhatnak.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv