Vlagyimir Putyin orosz elnök beszélgetést folytatott telefonon Szíria ideiglenes vezetőjével, Ahmed es-Saraával – tolmácsolta a Kreml szerdai közlését a Reuters.
Oroszország az egyik fő támogatója volt Bassár el-Aszadnak, a decemberben megbuktatott volt szír elnöknek. Most pedig geopolitikailag sorsdöntő tárgyban akar dűlőre jutni az új államfővel.
Kapcsolódó
Moszkva azt reméli, hogy továbbra is használhatja haditengerészeti és légi bázisait Szíriában.
Putyin törekszik megállapodást kötni a frissen beiktatott elnökkel arról, hogy bázisait továbbra is megtarthassa a közel-keleti országban.
A Bloomberg a Kreml közleményét idézve azt írja, a két politikai vezető „alapos eszmecserét folytatott a jelenlegi szíriai helyzetről”. A telefonhívás során Putyin elnök megerősítette Oroszország hajlandóságát a humanitárius segítségnyújtásra, valamint a kereskedelemről, a gazdaságról és a „legutóbbi damaszkuszi tárgyalásokról” is szót ejtett kollégájával – áll a közleményben.
Felidézték, Moszkva két létfontosságú szíriai katonai bázis – egy tartusi haditengerészeti kikötő és egy hmeimimi repülőtér – feletti ellenőrzését próbálta megtartani, miután szövetségesét, Bassár el-Aszad elnököt nemrégiben az iszlamista lázadók menesztették. A katonai létesítmények lehetővé tették Oroszország befolyását a Közel-Keleten és Afrikában, és ezek elvesztése jelentős stratégiai visszalépést jelentene a Kreml számára.
A Kreml kommünikéje arra is kitért, hogy szerintük a Putyin és az Al-Sharaa közötti egyeztetés konstruktív, üzletszerű és érdemi volt.
Korábban már Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is lépett, és Szíriába küldte a külügyminiszterét tárgyalni, ezzel Magyarországot is beelőzve. A kormány pedig bejelentette, idehaza újra megnyílik Magyarország damaszkuszi nagykövetsége.
Kérdőjelek övezik Bassár el-Aszad menekülő szír elnök sorsát
Az biztos, hogy a szír elnök menekülőre fogta Damaszkuszból, de sok kérdés merült fel a diktátorról. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér