A Kassai Nemzetközi Repülőtér (KSC) történetének legsikeresebb nyári szezonját zárta idén, áprilistól szeptemberig közel 258 ezer turista fordult meg a légikikötőben, ami 32,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A növekedés még a pandémia előtti, 2019-es évhez képest is jelentős, hiszen 41 százalékkal több utas használta a repülőtér szolgáltatásait idén – írja a Spabook.
Az év első kilenc hónapjában 18,3 százalékkal több utas választotta a kassai repülőteret, mint a 2023-as szezonban, január és szeptember között pedig összesen 612 644 utast szolgáltak ki.
Juraj Toth, a repülőtér szóvivője kiemelte, hogy a legnépszerűbb úti célok között szerepel idén:
- Antalya,
- Lárnaka,
- Hurghada,
- Rodosz és
- Burgasz.
Különösen kiemelkedő volt az idei év szeptembere, amikor is 84 495 utas fordult meg a kassai repülőtéren – ez 21,4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A kassai repülőtér dinamikus fejlődése nem véletlen, hiszen egyre több magyar utazó ismeri fel a repülőtér kényelmi és elérhetőségi előnyeit. Főként a Kelet-Magyarországon élők számára lehet Kassa vonzó alternatíva, hiszen könnyen megközelíthető, és az indulási ponton kisebb a zsúfoltság, mint Budapest repülőterén.
A kisebb repülőterek további előnye, hogy rövidebb sorokkal és gyorsabb biztonsági ellenőrzéssel számolhatnak az utasok, továbbá Észak-Magyarországról Kassa csupán egy rövid autóútra található, így elkerülhetők a Budapest környéki forgalmi dugók.
Kassa repülőteréről olyan népszerű nyaralóhelyek érhetőek el könnyedén, közvetlen járatokkal, mint a korábban említett Antalya, Lárnaka, Hurghada, Rodosz vagy Burgasz, de a repülőtér széles járatválasztéka lehetőséget nyújt arra, hogy a magyar utazók kedvenc trópusi, vagy távol-keleti nyaralóhelyeikre is eljussanak.
Konténerházra zuhant egy vitorlázó kisgép Dunakeszin
Az eddig információk szerint a baleset a helyi repülőtér közvetlen közelében, a szennyvíztelepnél történt.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt