„Még soha nem fordult elő, hogy egy miniszter, aki nem is kutató, hanem ügyvéd, egyszerűen kijelenti, hogy minden pénzt visszavon egy tudományterületről, és ezzel ellehetetleníti a kutatást” – jelentette ki Karikó Katalin a Magyar Hangnak adott interjújában.
Az ügy előzménye, hogy az amerikai egészségügyi miniszter leállította az mRNA-vakcinák fejlesztésének finanszírozását. Robert F. Kennedy költségcsökkentő intézkedése összesen 22 projektet érint, amelyek értéke megközelíti az 500 millió dollárt. A döntés a koronavírus-járvány idején indított, az mRNA-val kapcsolatos beruházások átfogó felülvizsgálatát követően született.
Karikó Katalin szerint
Kennedy minisztersége nagy hátrány nemcsak az amerikai tudománynak, hanem magának az országnak is. Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A kutató úgy véli, Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, a tényeket nem nézi és nem hisz a tudományban. A miniszter azon feltételezését, mely szerint az mRNS-oltások ellen könnyebben fejlesztenek ki rezisztenciát a kórokozók, egyszerűen álhírnek nevezte.
Karikó a Harvard ellen indított politikai hadjáratra is kitért az interjúban.
Ki hihette azt, hogy a világ első számú egyetemét, a Harvardot szét lehet verni csak azért, mert nem vettek fel oda valakit, aki most hatalmat kapott?
– tette fel a kérdést. Meglátása szerint, a kutatók hasonlóan fognak reagálni a helyzetre, mint annak idején ő, amikor elment Magyarországról a munkája ellehetetlenítése miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat