A hajó a tervek szerint vasárnap kötött volna ki Mauritius fővárosában, Port Louisban, ám a tervekkel ellentétben nem áll meg Réunion-szigetnél, így hamarabb, már szombaton megérkezett.
Csakhogy hiába: az egészségügyi kockázatok elkerülése érdekében az a döntés született, hogy nem engedik a sétahajót a rakparthoz.
Az utasok, valamint az ország egészének egészsége és biztonsága a legfontosabb
– közölte a kikötői hatóság.
Az egészségügyi kockázat jellegéről részleteket nem közöltek, de néhány utas állítólag enyhe gyomorpanaszokkal küszködött a hajó február 13-i dél-afrikai útja során.
A kikötői hatóság közleményből kiderül, hogy a betegség mintegy tizenöt utast érint, őket elkülönítették. A hajózási társaság szóvivője szerint a hajó vezetősége Port Louisba érve együttműködött a hatóságokkal, hogy azok meg tudjanak bizonyosodni a megfelelő az óvintézkedésekről, és arról, hogy a fedélzeten mindenki jól van-e.
Közölték azt is, hogy a vizsgálat eredményeit negyvennyolc órán belül ismertetik. Közleményük szerint a hajón 2184 utas és 1026 fős személyzet tartózkodik. Közülük mintegy 2000 utas szállt volna ki Port Louisban, miután befejezték a körutazásukat, 2279 új utast pedig a fedélzetre vártak volna.
A Norwegian Dawn nevű tengerjáró a nevétől eltérően egyébként nem norvég, hanem egy amerikai székhelyű hajózási társaság, a Norwegian Cruise Line tulajdonában van.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kiakadtak Trumpra, Párizsban döntenek az EU urai az ukrán helyzetről

Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené

Az egyik legmenőbb diszkó volt a Balatonnál, rejtély, hogy miért áll parlagon

Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés

Újabb budapesti kerület elégelte meg a rolleresek önkényét

Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek

Íme az 50 leggyakoribb PIN-kód: ezért baj, ha a miénk is köztük van

Brutális tisztogatásba kezdett Trump, van, akit rögtön vissza is hívtak
