Ha december, akkor egyre rövidülnek a nappalok, hosszabb a sötétség ideje, nem véletlenül van akkora szükségünk a karácsonyi fényekre. Nincs ez másként Svédországban sem, ahol

a napfelkelte és a napnyugta közötti időtartam még a déli országrészeken, így Stockholmban vagy Malmöben sincs több 4-5 óránál,

az északi régiókban, például Kiruna vagy Luleá környékén még ennél is kevesebb jut a fényből az ottlakóknak. Ezek a rövid nappalok és hosszú éjszakák vezetnek egyébként a sarkkör közelében található országokban az északi fény, aurora borealis jelenségéhez, mely téli éjszakákon gyakran megfigyelhető az északi égbolton. 

Nem véletlen tehát, hogy a svédek keresik a fényt, a csillogást, az ünnepi színeket, mindezt természetesen ötvözve a tradicionális skandináv stílussal. A színek között élen szerepel a piros és a fehér, míg előbbi az örömöt, szeretetet és a karácsonyi hangulatot jelképezi, a fehér szín a tisztaságot, a hó fedte tájat és a fényt idézi meg. Ugyancsak gyakran szerepel a svéd karácsonyi dekorációkban a zöld, amely az örök életet, a frissességet és a fenyőfát ünnepli. Sokan szeretik a kéket is, amely a téli égboltot idézi fel, mások pedig a természetes és földszínű dekorációkat részesítik előnyben, például a barnát és a törtfehéret.

Mi kerül a svédek ünnepi asztalára?

A svédek többnyire praktikus megoldást választanak: ez a Julebord nevű karácsonyi büfé, amely gazdag és változatos étkeket kínál, ahol minden családtag megtalálja a kedvére valót. Sültestálakon, sütőedényekben szervírozzák a fogásokat, amelyekből a résztvevők maguk tudnak szedni. Íme a jellegzetes karácsonyi ételek, amelyek nem maradhatnak el a büféasztalról:

  • Hamsa – sült lazac – a svéd karácsonyi asztal egyik klasszikus eleme. Fűszerekkel, szószokkal, akár a szív alakú vagy szögletes sütőtálakban tálalják
  • Skinka – sonka – ez is elmaradhatatlan elem – főzve vagy sütve tálalják, mellé dijoni mustár és friss, ropogós kenyér dukál.
  • Köttbullar- húsgombóc – ez sem hiányozhat egy karácsonyi vacsoráról, hiszen a svéd konyha egyik sztárja, amelyet borssal, szerecsendióval fűszereznek, és vörösáfonyával, áfonyaszósszal szervírozzák
  • Sill – heringsaláta – a másik nagy kedvenc a hering, amelyet ecetes, hagymás, vagy éppen tejszínes szószban készítenek el.
  • Janssons Frestelse – azaz Jansson kísértése – ez egy hagyományos, sütőben készülő svéd egytálétel, burgonya, hagyma, szardínia és tejszín alkotja.
  • Risgrynsgröt – rizskása – karácsonykor minden svéd családban elkészül ez a tejszínnel, fahéjjal és cukorral ízesített rizspuding, amelyben gyakran elrejtenek egy mandulát és aki megtalálja, ajándékot kap. 
Risgrynsgröt
A Risgrynsgröt olyan tradicionális svéd desszert, mint nálunk a bejgli

Zene nélkül nincs karácsony

Természetesen az elegáns terítés, a gazdag dekoráció, a finom ízek mellé hangulatos zene is szól, ez fokozza tovább az ünnepi hangulatot. A svéd karácsonyi zene változatos és gazdag, nagyon szeretik a tradicionális karácsonyi énekeket is, amelyek általában a karácsonyi várakozásról, a béke üzenetéről és a család egységéről szólnak. Természetesen ma már sok svéd előadó készít modern pop- és rockstílusú karácsonyi dalt is, amelyek többnyire az ünnepi hangulatot, az ajándékozás örömét és a szeretet üzenetét hangsúlyozzák. Vannak instrumentális, hangszerszólókkal díszített karácsonyi zenék, ezek szólnak természetesen Svédországban is országszerte az adventi időszak alatt, amelynek egyébként vannak speciális énekei is, a december 13-i Lucia-napon, a fény ünnepén. A Julebord, azaz a karácsonyi büféasztalok mellett sokszor játszanak élőzenét is, amelyek tovább fokozzák az ünnepi hangulatot és lehetőséget adnak némi táncra is. A zene, az ének, a tánc nagyon fontos a svédek számára az igazi ünnepi hangulat megteremtésében. 

Mindenből a legjobbat

Nem újdonság, hogy a svédek rendkívül kifinomult és letisztult ízléssel rendelkeznek. Gondoljunk csak bele elegáns autóikba: a Volvo és a Saab messze földön híres. Ráadásul elsők között hoztak az üzleti életbe menő telefonokat az Ericsson révén. 

Ilyen egy tipikus ünnepi asztal a svédeknél
Ilyen egy tipikus ünnepi asztal a svédeknél
Kép: Fyrklövern 

Így vannak az étkezésekkel is, csak is a legjobbat választják,

így miután Volvójukkal elgurultak a nagyihoz, előveszik a Fyrklövern étkészletüket az IKEA bútoraikból, hiszen tudni illik, az arany és az ezüst dominálja Svédországban az ünnepeket,

karácsonykor pedig telerakják a lakást gyönyörű gyertyatartókkal, üvegpoharakkal, pocelánokkal.

Érdekes kettősség, hogy míg a svédek általában nagyon szeretik a letisztult, egyszerű, természetes anyagból készült tárgyakat, dekorációkat, a karácsony iránti rajongás során visszavesznek kicsit a minimalizmusból, ilyenkor mindent megtesznek a meleg és meghitt atmoszféráért az otthonaikban.

Szerény karácsony lesz az idei?

Megnéztük a karácsonyi dekorációk árait, és azt is, hogy mekkora volt a változás a tavalyi évhez képest. Brutális drágulást tapasztaltunk egyes termékeknél: a műfenyőkért közel 60 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly ilyenkor. Kalkulációnk alapján az ünnep díszeknél átlagosan 20 százalékos a drágulás. Ha többre kíváncsi−−−>