Miközben a Daniel vihar minden idők egyik legnagyobb pusztítását vitte véghez Görögország középső régiójában, földcsuszamlásokkal, utak és hidak összeomlásával, valamint a létfontosságú vízkészletek megbénításával, a birkacsorda vélhetően az üvegházban keresett menedéket, és ha már ott voltak, lakmároztak a nem mindennapi csemegéből – írta meg a Newsweek.
A pásztor látta, amint nyája elkezd legelni, de leginkább az állatok furcsa viselkedése tűnt fel neki.
Az üvegház tulajdonosa a helyi lapnak azt mondta:
nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak. A kánikula miatt sok termést elvesztettünk. Az árvíz szinte mindent elvitt, és most ez. A csorda bement az üvegházba, és megette, ami maradt. Nem tudom, mit mondjak, őszintén.
2017-ben a görög kormány legalizálta a kannabisz gyógyászati célú felhasználását.
2023-ban Görögország felavatta első kannabisztermelő üzemét. A gyógyászati célú növény termesztése jó lehetőségeket kínált, a cégek jelentős beruházásokba kezdtek. A görög kormány tisztviselői szeretnék kihasználni ennek gazdasági előnyeit és szabályozták az orvosi kannabisz termesztését, feldolgozását és exportját.
Brüsszel már az elindulása előtt kinyírta a német állami kannabisz-bizniszt
A német törvényhozás elé került az új, Brüsszel elvárásai szerint módosított, a marihuána fogyasztását engedélyező törvényjavaslat. A tervezet jóval szigorúbb a választási kampányban beígért teljes legalizálást célzó javaslatnál. A németek klubokban vásárolhatnak füvet, de otthon is termeszthetik az EU nagy részén illegális növényt. A marihuána iparágról ugyanakkor le kell mondania Berlinnek. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet