Szeptembertől megszűnik Kamala Harris volt amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt titkosszolgálati védelme Donald Trump elnök döntésére – erősítette meg a demokrata politikus szóvivője. Kamala Harris szóvivője szerint a védelem megszüntetését az adminisztráció nem indokolta.
A Fehér Ház illetékesei az üggyel kapcsolatban ugyanakkor azt közölték, hogy az általános szokások szerint az alelnökök hivatalból való távozásukat követően fél évig részesülnek a Titkosszolgálat védelmében, ami július 20-án lejárt.
Donald Trump jelenlegi elnök érvénytelenítette elődje határozatát, és az új döntés alapján a volt alelnök szeptember elsejétől elveszíti a titkosszolgálati védelmet.
Kamala Harris alelnökként a Demokrata Párt elnökjelöltje volt a 2024-es választásokon, amelyen vereséget szenvedett Donald Trumptól, a republikánus jelölttől.
A Titkosszolgálat az Egyesült Államok szövetségi ügynöksége, amelynek elsődleges feladata az ország választott tisztségviselőinek védelme.
Kamala Harris ismét a pályán, kijött az odújából
Úgy tűnik, összekapta magát Kamala Harris, és máris készül a 2028-as amerikai választásokra. A volt demokrata alelnök nem akar választott pozíciót, hanem gyakorlatilag országjárásba kezd. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste