A korábbi amerikai elnök irodájának tájékoztatása szerint
agresszív daganatos megbetegedést állapítottak meg Joe Bidennél.
A bejelentés szerint prosztatarákról van szó, a daganatos sejtek pedig elérték a csontokat is, ugyanakkor az elváltozás hormonérzékeny, ami annak hatékony kezelését teheti lehetővé. Az elnök és családja orvosaival a gyógyítási módokat vizsgálja - olvasható az MTI által ismertetett közleményben.
Joe Biden a múlt héten kereste fel doktorait húgyúti tünetek nyomán. Csomót találtak, amelyről pénteken állapították meg, hogy prosztatarákról van szó.
A 82 éves korábbi elnök betegségének súlyosságával kapcsolatban a közleményben megjegyezték, hogy az 1-től 10-ig terjedő Gleason-skálán a 9-es értéket kapta.
Az amerikai politika szereplői - köztük Donald Trump elnök - pártállástól függetlenül gyors gyógyulást kívántak Joe Bidennek. „Melania és én szomorúan hallottunk Joe Biden legutóbbi orvosi diagnózisáról. Legszívélyesebb és legjobb kívánságainkat küldjük Jillnek és a családnak, kívánunk Joe-nak gyors és sikeres gyógyulást” - írta Donald Trump a közösségi oldalán.
Kamala Harris korábbi alelnök, volt államfőjelölt közleményben harcosnak nevezte Joe Bident. Közleményben fejezte ki együttérzését és jókívánságait többek között Marco Rubio jelenlegi külügyminiszter és Hillary Clinton egykori külügyi tárcavezető, korábbi first lady. A kongresszus számos demokrata és republikánus tagja, valamint kormányzók egyaránt siettek gyors gyógyulást kívánni Joe Bidennek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is