Az amerikai nukleáris arzenál működőképességének fenntartása is indokolja a tesztek újraindítását – jelentette ki J. D. Vance alelnök csütörtökön megerősítve Donald Trump amerikai elnök szándékát.
Az alelnök a Fehér Ház előtt újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az amerikai nemzetbiztonság fontos eleme, hogy jelentős nukleáris fegyverarzenállal rendelkezik, a működőképesség fenntartásának pedig része annak ellenőrzése is. Hozzátette, az Egyesült Államok olyan országokkal is szorosan együttműködik a nukleáris fegyverkezés korlátozásában, amelyekkel nem ápol jó viszonyt.
Donald Trump elnök csütörtökön közösségi oldalán jelentette be szándékát az Egyesült Államok nukleáris fegyverkísérleteinek újraindításáról.
Az elnök később a repülőgépen tartott sajtóbeszélgetésen is megerősítette a szándékot, és közölte, hogy a tesztek részleteit később jelentik be. A helyszínekkel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban vannak erre létrehozott körzetek.
Donald Trump megismételte,
azért tartja szükségesnek és helyénvalónak a tesztek újraindítását, mert mások is ezt teszik.
Utalt Oroszországra, valamint Kínára, amely gyors ütemben zárkózik fel a nukleáris fegyverarzenált tekintve az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz, a két legnagyobb atomhatalomhoz. Az elnök hozzátette: ugyanakkor célként a nukleáris leszerelést tartja a legjobb útnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket