Alexandre de Moraes, a brazil legfelsőbb bíróság egyik tagja egy brazíliavárosi tárgyaláson kijelentette, hogy folytatja munkáját, és nem vesz tudomást arról, hogy az Egyesült Államok a Jair Bolsonaro volt brazil elnökkel szembeni bűnügyi vizsgálat miatt szankciókat rendelt el ellene.
Moraest Washington a Magnyickij-törvény alapján büntette meg – kétszer is, utóbb most szerdán –, amely egyebek között felhatalmazza a mindenkori amerikai elnököt arra, hogy gazdasági szankciókkal sújtsa azokat a külföldieket, akiket korrupcióval vagy az emberi jogok megsértésével vádol. Ebben az esetben az intézkedést az államcsínykísérlettel vádolt volt brazil államfő elleni boszorkányüldözéssel indokolta az amerikai vezetés.
A brazil hírtelevíziók által élőben közvetített, heves hangvételű beszédében a bíró kijelentette, hogy „nem vesz tudomást a rá kirótt szankciókról, és folytatja a munkáját".
Donald Trump amerikai elnök szerint Moraes arra használja hatalmát, hogy ellenzékieket – közöttük a jobboldali Bolsonarót –, újságírókat, amerikai hírportálokat és más amerikai és nemzetközi vállalatokat vegyen célba.
Az újabb szankciók keretében befagyasztják az amerikai vízumától már korábban megfosztott Moraes esetleges amerikai bankszámláit.
Egy meg nem nevezett igazságszolgáltatási tisztségviselő szerint a bírónak nincs vagyona az Egyesült Államokban.
„A legfelsőbb bíróság teljességgel hajlíthatatlan a nemzeti szuverenitás védelmében és a demokrácia elleni elkötelezettségében" – mondta a bíró.
A Moraes elleni szankciók mellett az Egyesült Államok 50 százalékos büntetővámot rótt ki a brazil áruk nagy részére augusztus 6-tól.
A legfelsőbb bíróságon folyó perben Jair Bolsonarót azzal vádolják, hogy közeli munkatársaival összeesküdött arra, hogy hatalomban maradhasson az elveszített 2022. évi elnökválasztás után, amelyből baloldali ellenfele, Luiz Ináció Lula da Silva került ki győztesen.
Besértődött Trump a brazilokra, brutális vámot kaptak
Donald Trump 50 százalékos vám bevezetéséről írt alá rendeletet a Brazíliából érkező árucikkekre. Brazília kormánya intézkedéseket hozott, amelyek beavatkoznak az Egyesült Államok gazdaságába, megsértik amerikai személyek szólásszabadsághoz fűződő jogait, sértik az emberi jogokat, és aláássák az Egyesült Államok saját állampolgárainak és vállalkozásainak védelméhez fűződő érdekeit – olvasható Donald Trump rendeletében.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg