Több településen is kritikus a helyzet az ivóvizet illetően, Szlovákiában. Lucski településen a helyieknek azzal kellett szembesülniük, hogy már egyáltalán nem ad vizet a helyi vízforrást. Hasonló tapasztalatokról számoltak be Sztankovánban, Szentmártonban és Sósón.
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ha nem lesz sok hóval és csapadékkal járó tél, akkor tovább súlyosbodhat a helyzet.
Az Új Szó szerint Berkenyés községben már rendkívüli helyzetet hirdettek, ott a vízhozam ugyanis mindössze egy literre csökkent másodpercenként, ami kritikus állapotnak tekintendő.
A község polgármestere szerint ez olyan alacsony értéknek számít, hogy hogy a mindennapi ellátás is veszélybe kerülhet, ha még tovább süllyed.
A vízszolgáltató cégek és az önkormányzatok már előre beütemezett szünettel korlátozzák az ellátást éjszakánként, emellett pedig a lakosokat arra kérik, hogy ahol elérhető, ott használják a kúti vizet.
Ivóvíz nélkül maradtak kórtermek és mosdók a szombathelyi kórházban
Csőtörés volt a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban szeptember 30-án. Azóta palackos vízzel oldják meg a betegek ellátását.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?