A Google közölte, hogy továbbra is folyamatban van az amerikai elnökválasztási kampányokat célzó iráni hackerakció, amely a korábban ismertnél szélesebb körű. A hackerek továbbra is célba veszik a jelenlegi amerikai tisztségviselők, valamint a Joe Biden elnökhöz, a Kamala Harris alelnökhöz, és a Donald Trump volt elnökhöz köthető személyek e-mail fiókjait.
Eddig csak azt lehetett tudni, hogy Irán feltörte Donald Trump kampánystábjának belső levelezését. Először a Microsoft jelezte a volt elnöknek, hogy hackerek átvették az irányítást egy korábbi politikai tanácsadója fiókja felett, és innen támadták a kampánycsapatot. Irán tagadta, hogy köze lenne a kibertámadáshoz – írja az Euronews.
Májusban és júniusban az iráni Forradalmi Gárdához kapcsolódó APT42 hackercsoport mintegy tucatnyi, Bidenhez és Trumphoz köthető személy, köztük jelenlegi kormánytisztviselők személyes e-mail fiókjait vette célba
– közölték a Google munkatársai egy blogbejegyzésben. A cég azonban még ma is látja, hogy az iráni hackerek sikertelenül próbálnak bejelentkezni a Joe Bidenhez, a Kamala Harrishez és a Donald Trumphoz , valamint akampányaikhoz kapcsolódó személyek fiókjaiba.
A Google szerint az iráni hackerek sikeresen feltörték „egy magas rangú politikai tanácsadó” személyes Gmail-fiókját. A cég szóvivője nem kívánta elárulni, hogy ez a politikai tanácsadó a régi republikánus Roger Stone, vagy valaki más volt-e. A Google július elején adta át a hackertámadásról szóló információit a bűnüldöző hatóságoknak, és továbbra is együttműködik velük – közölte a vállalat.
Kevesebb mint száz nap van hátra a választásokig, és egyértelmű, hogy külföldi ellenfeleinknek fontos érdeke, hogy megzavarják demokratikus folyamatainkat
– mondta a hírszerzési bizottság részéről Mark Warner demokrata és Marco Rubio republikánus szenátor.
Az APT42 egyébként az amerikaiak „régi ismerőse”: a 2020-as elnökválasztás idején is megpróbált beavatkozni. A Google akkor is részt vett e támadók és egy másik, kínai kötődésű csoport azon kísérleteinek blokkolásában, amelyek Trump és Biden akkori kampányát célozták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz