A Csandraján-3 űrhajó leszállóegységével augusztus 23-án érkezett a Holdra a 26 kilogramm súlyú Pragján (Bölcsesség) holdjáró, amelyet most alvó üzemmódba kapcsoltak, de teljesen feltöltött akkumulátoraival és bekapcsolt rádióval várja a további utasításokat – fogalmazott az ISRO közleménye a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon.

Reményeink szerint később sikeresen felébreszthetjük további kutatási feladatok végrehajtása érdekében

– hangsúlyozta az ISRO, hozzátéve, hogy különben örökre ott marad India holdbéli nagyköveteként.

India az Egyesült Államok, az egykori Szovjetunió és Kína után a negyedik ország, amely sikeresen landolt a Hold felszínén leszállóegységével, és a holdjáró le is körözte elődeit, amikor elérte az égitest erősen szabdalt, egyenetlen déli pólusát, nem sokkal azután, hogy az orosz Luna-25 űrkutató automata állomás egy hasonló manőver közben a Holdba csapódott és megsemmisült.

A 2019-es indiai kudarc után a Csandraján-3 biztonságos, sikeres leszállását általános örömünnep kísérte Indiában. A helyi média a sikeres holdra szállást az ország legnagyobb tudományos teljesítményeként ünnepelte.

Az ISRO honlapján megjelent közlemény szerint a Pragján holdjáró több mint 100 métert tett meg az égitesten, és a berendezés spektroszkópos műszere a következőket találta a Hold felszínén:

 

  • alumíniumot;
  • ként;
  • vasat;
  • kalciumot;
  • krómot;
  • titánt;
  • mangánt;
  • oxigént;
  • és szilíciumot.

 

India most már következő űrmissziójára összpontosít, miután szombaton sikeresen elindította a Nap tanulmányozására első műholdját, amely vasárnap terv szerint Föld körüli pályára állt.

Az Aditja-L1 űrszondát hordozó rakétát a dél-indiai Sriharikota űrkikötőből indították, hogy négy hónap múlva a Földtől körülbelül 1,5 millió kilométerre lévő pontról vizsgálja a napszelet, a napkoronát, a kromoszférát és a fotoszférát.