A Gaganyaan-misszió célja, hogy három űrhajóst 400 kilométeres pályára küldjön és három nap múlva visszahozza őket. Az indiai űrügynökség, az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) számos tesztet hajtott végre a repülés előkészítése érdekében.
A BBC szerint októberben egy kulcsfontosságú teszt bizonyította, hogy a legénység biztonságosan ki tud menekülni a rakétából, ha az meghibásodna. A siker után az ISRO közölte, hogy egy tesztrepüléssel 2024-ben robotot juttatnak az űrbe, mielőtt 2025-ben űrhajósokat is küldenének.
A déli Tiruvanántapuram városában található ISRO-központban kedden tartott ünnepségen az Indiai Légierőből kiválasztott négy űrhajósjelöltet „álmodozóknak, kalandoroknak és bátor férfiaknak” nevezték, akik az űrbe készülnek. A férfiakat a légierő pilótáiból választották ki, amit széleskörű fizikai és pszichológiai tesztek előztek meg.
A pilóták 13 hónapig tartó szigorú kiképzésen vettek részt Oroszországban, és most otthon folytatják a fárasztó programjukat.
Nem csak az űrhajósokat mutatták be
Kedden az ISRO bemutatta Vyommitra, a női humanoidot is, amelyet még idén küldenek az űrbe.
A Gaganyaan-misszió India első emberes űrrepülési programja, amelyre az ISRO különböző központjaiban kiterjedt előkészületek folynak.
A Gaganyaan projektet 90 milliárd rúpia (390 milliárd forint) költséggel fejlesztették ki.
Ha sikerül, India lesz a Szovjetunió, az USA és Kína után mindössze a negyedik ország, amely embert küld az űrbe.
India tavaly jelentős űrutazásokat tett. Az ország történelmet írt azzal, hogy 2023 augusztusában elsőként landolt a Hold déli pólusa közelében. Alig néhány héttel később a tudósok elindították India első Nap-megfigyelő misszióját, amely jelenleg pályára állt, és szemmel tartja Naprendszerünk legfontosabb és legváltozékonyabb csillagát.
India új, ambiciózus űrkutatási terveket is bejelentett: 2035-re űrállomást kíván létesíteni, 2040-re pedig űrhajóst küldene a Holdra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)