„A Szuezi-csatornában kialakult helyzet késéseket okoz, és bizonyos IKEA termékek esetében készlethiányt is” – közölte a bútoróriás anyavállalata, az Inter IKEA Group. A vállalat folyamatosan megbeszéléseket folytat a szállítási partnereikkel, mert állításuk szerint az IKEA értékláncban dolgozó emberek biztonsága a legfontosabb, és mindent óvintézkedést meg is tesznek, hogy ezt biztosítani tudják – írja a CNN.
Jelenleg más szállítási útvonalat keresnek, hogy garantálni tudják termékeik elérhetőségét. Emellett azt is kiemelték, hogy nem rendelkeznek saját konténerhajókkal, mert azokat szállítási partnereik kezelik.
Kapcsolódó
Az IKEA közleménye azután látott napvilágot, hogy más nagyvállalatok, például a BP és a Maersk hajózási óriásvállalatok bejelentették, hogy ideiglenesen felfüggesztik a működésüket a Vörös-tengeren, mivel a huti lázadók az elmúlt hetekben folyamatosan támadják a hajókat.
Az Irán által támogatott jemeni huti harcosok Izrael ellenes megnyilvánulásként mérnek csapásokat a Vörös-tengeren közlekedő hajókra. Az elmúlt hónapban a kalózok legalább száz támadást indítottak kereskedelmi hajók ellen. A probléma azért is egyre nagyobb, mert legalább 44 országnak van kapcsolata a megtámadott hajókkal.
(Kiffer Anna)
Ha késnének az ajándékok, kenje a kalózokra!
A világ legnagyobb hajóstársaságai kénytelenek megkerülni Afrikát a Szuezi-csatornához vezető Báb el-Mandeb-szorost támadó húti fegyveresek miatt. Az extra 12 napos szállítási út okozta drágulást a fogyasztók fizethetik majd meg. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)