A kínai kormány fogyasztásra ösztönző intézkedése egy egészen hajmeresztő tőzsderalit indítottak el a kínai piacon, és az elnök sincs ünnepi hangulatban. Az intézkedések óta a nemzet állapotáról tett megjegyzéseiben Hszi Csin-ping „tomboló viharokra” figyelmeztetett és azt üzente országának: készüljön fel a nehéz időszakra.
Ezzel együtt ugyanakkor úgy mutatott rá a következő időszakra, mint egy nehezebb, leküzdendő, de nem leküzdhetetlen akadályra – írja a Business Insider.
Mint azt hétfőn mondta Pekingben, a Kínai Népköztársaság 75. évfordulója alkalmából tartott ünnepi beszédében, az előre vezető út nem lesz zökkenőmentes:
„Minden bizonnyal lesznek nehézségek és akadályok, és komoly kihívásokkal találkozhatunk, például erős széllel, magas hullámokkal vagy akár heves viharokkal” – jelentette ki.
Ugyanakkor nem említett szót arról az élénkítő csomagról, amelyet kedden mutatott be a kormány. Ennek részét képezi, hogy államkötvényeket bocsátanak ki 284 millió dollár értékben, valamint, hogy csökkentik a jelzáloghiteleket és a rövid lejáratú kamatokat is.
Ugyan ezek okot adhatnak az optimizmusnak a mélyen szenvedő kínai gazdaság számára, a szkeptikusok szerint valószínűtlen, hogy azt a nagy rakás problémát a politika megváltoztatásával meg lehetne oldani.
Az elnök szavai a Nép Nagy Csarnokában óvatosságot tükröztek ugyan, ennek ellenére az állami ünnepség nem maradt csinnadratta nélkül.
A koronavírus-járvány miatt Kína mintegy három évig alkalmazta az úgynevezett zéró-covid politikát, ami a vállalkozások jelentős részét tönkretette, a fogyasztók pedig spórolni kényszerültek, emellett pedig a kínai ingatlanpiac is gyengélkedett. A Barclays elemzői szerint a kínai háztartások ezidáig 18 billió dollárnyi vagyont veszítettek, ami egy háromfős háztartásra vetítve nagyjából 60 ezer dollárnyi vagyonvesztést jelent.
Az Orbán-Hszi Csin-ping tengely szétrobbantja Európát?
Magyarország közben eurómilliárdokat kereshet a Peking iránti hűségen. Hszi Csin-ping budapesti látogatásával azt üzenheti: Kína így szeretné, hogy Európában bánjanak vele.Ha többre kíváncsi, ITT olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el