Donald Trump és a kínai elnök tegnap több, mint egy órán át beszélt egymással, de elmaradtak a nagy nyilatkozatok. Trump két mondatot ejtett meg a tárgyalásról, Kína pedig csendben volt.
Kína és az Egyesült Államok számára csak a párbeszéd és az együttműködés a járható út, de ezek mellé még szükséges a határozott kormányzás, világos célok kijelölése és a zavaró tényezők kiiktatása
– jelentette ki jóval a beszélgetés után Hszi Csin-ping kínai elnök. Szerinte ezeket a tételeket bizonyította a két ország gazdasági és kereskedelmi képviselőinek genfi tárgyalása is – amelyet az amerikai fél kezdeményezett, és amelyet mindkét fél, valamint a nemzetközi közösség is kedvezően fogadott –, mert fontos lépést jelentett a vitás kérdések párbeszéd útján történő rendezése felé.
A kínai elnök a Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint emlékeztette Trumpot arra, hogy Kína maradéktalanul végrehajtotta a genfi megállapodásban foglaltakat. Úgy vélte, az amerikai félnek tárgyszerűen kell értékelnie az elért eredményeket, és meg kell fontolnia a Kínával szembeni korlátozó intézkedések visszavonását. Hszi hozzátette:
a feleknek intenzívebbé kell tenniük tárgyalásikat a diplomácia, a gazdaság, a védelem és bűnüldözés területén.
A kínai elnök szerint az Egyesült Államoknak felelősségteljesen kell viszonyulnia Tajvan ügyéhez, és el kell kerülnie, hogy a Tajvan függetlenségét szorgalmazó szeparatista törekvések egymással szembeállítsák a két országot.
A Hszinhua beszámolója szerint
Donald Trump megerősítette, hogy Washington továbbra is elkötelezett az „egy Kína" elv mellett, és az amerikai fél azt is üdvözli, hogy kínai diákok tanulmányi céllal az Egyesült Államokba érkeznek.
Hszi Csin-ping jelezte: örömmel látja Trumpot ismét Kínában, amit az amerikai elnök köszönettel fogadott. Megerősítette: megállapodtak abban, hogy a tárgyalódelegációk folytatják a genfi egyeztetéseken elért konszenzus végrehajtását, és mielőbb újabb fordulót tartanak.
Donald Trump a Truth Social nevű közösségi portálon nagyon jónak minősítette a beszélgetést, amely szerinte mindkét ország számára nagyon pozitív eredménnyel zárult. Sikerült tisztázni a ritkaföldfém-termékekkel kapcsolatos bonyolult kérdéseket – tette hozzá.
Az amerikai elnök is bejelentette, hogy Hszi meghívta feleségével együtt Kínába, de azt is hozzátette, hogy ő is viszonozta a gesztust.
Mint írta, a beszélgetés szinte kizárólag kereskedelemre összpontosított. „Semmiről nem ejtettünk szót, ami Oroszországgal és Ukrajnával vagy Iránnal lett volna kapcsolatos” - fűzte hozzá az amerikai elnök.
Donald Trump tajtékzik a kínaiak miatt, csak azt nem tudni, miért
Az amerikai elnök azzal vádolta meg Kínát, hogy megsértette a vámok enyhítéséről szóló megállapodást. Ezzel ismét fokozódott a feszültség a világ két legnagyobb gazdasága között.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője