Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök a kereskedelmi feszültségek közepette telefonbeszélgetést folytatott. Ez az első hivatalos kapcsolatfelvételük Trump hivatalba lépése óta – írta meg a Bloomberg. Az utolsó ismert beszélgetésük januárban, Trump elnöki beiktatása előtt zajlott.
A két rivális közötti kapcsolatok az elmúlt hetekben megromlottak, egymást vádolták a kereskedelmi feszültség miatt.
Donald Trump elnök személyes megbeszélése kínai kollégájával a kulcsnak annak, hogy a világ legnagyobb gazdaságai ne süllyedjenek egyer mélyebbre a kereskedelmi és technológiai vitáikban – fejtette ki Anna Ashton, az Ashton Analytics alapítója a The Asia Trade című műsorban.
Donald Trump tajtékzik a kínaiak miatt, csak azt nem tudni, miért
Az amerikai elnök azzal vádolta meg Kínát, hogy megsértette a vámok enyhítéséről szóló megállapodást. Ezzel ismét fokozódott a feszültség a világ két legnagyobb gazdasága között. Erről itt írtunk >>>Trump régóta azt mondja, hogy a Hszi Csin-pinggel folytatott közvetlen tárgyalásk az egyetlen módja a nemzeteik közötti nézeteltérések megoldásának, de a kínai vezető eddig vonakodott telefonon beszélni amerikai kollégájával – inkább azt szerette volna, ha tanácsadók tárgyalják meg a kulcsfontosságú kérdéseket.
A lap szerint a végleges megállapodás még sokáig várathat magára.
Kína egyik célja ezúttal az, hogy enyhítse az amerikai exportkorlátozásokat a mesterséges intelligencia és a katonai fejlődés szempontjából létfontosságú chipekre vonatkozóan. Ez valószínűleg vitapont lesz Washingtonban, mivel mind a demokraták, mind a republikánusok egyetértenek abban, hogy Peking nemzetbiztonsági fenyegetést jelent.
Szijjártó Péter is megszólalt a tárgyalásról
Magyarországnak exportorientált gazdaságként érdeke, hogy a világ legerősebb hatalmai civilizált kapcsolatban álljanak egymással – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy a világgazdaságba mélyen integrálódott, exportrekorder Magyarországnak Ukrajna szomszédságában az az érdeke, hogy a világ legerősebb hatalmai civilizált kapcsolatban álljanak, s főleg, hogy beszéljenek egymással.
A világ blokkokra osztása vagy egy újabb (hideg)háború abszolút ellentétes a nemzeti érdekeinkkel. Ezért hálásak vagyunk Donald Trump elnöknek a legmagasabb szintű kommunikációs csatornák újranyitásáért Oroszországgal és Kínával. Reméljük, hogy ezek a megbeszélések elvezetnek a békéhez és a világkereskedelem normális működéséhez
– írta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég