A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a horvát parlamenti választásokat, de nem tud önállóan kormányt alakítani – derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után, szerda este nyilvánosságra hozott felmérésből. Az exit poll-adatokat a Nova TV kereskedelmi csatorna este hét óra után mutatta be.
A választók megkérdezésén alapuló felmérés szerint a 151 fős parlamentben
- a HDZ koalíciós partnereivel 58,
- az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) által alapított Igazság Folyói nevű koalíció pedig 44 mandátumot szerzett meg.
A harmadik helyen a vukovári Ivan Penava polgármester vezette jobboldali konzervatív Haza Mozgalom párt áll 13 mandátummal. Továbbá 11 mandátuma van a fővárost vezető Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) baloldali-zöld szövetségnek, 9 parlamenti helye a jobboldali szuverenista Híd (Most) pártnak, 2-2 mandátuma az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) regionális pártnak, illetve a Független Északi Platformnak, valamint 1 mandátuma van a Fokus/Köztársaság pártnak.
A választásokat megelőző felmérések is hasonló eredményeket jeleztek előre, a legtöbb közvélemény-kutatás a HDZ-t hozta ki győztesnek – írja az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót