Egy Milánóból Londonba tartó járaton feszült rémálom lett úrrá: a felszállást követő percekben olyan jelenetek bontakoztak ki a fedélzeten, amelyek felülmúlták a józan észt a Ryanair utasai számára – számol be a Fakt.pl.
A fapados repülő utasterében ugyanis két férfi a többi utas szeme láttára kezdte el felfalni egymás útlevelét. Az incidens pánikot váltott ki, és a gép kényszerleszállásához vezetett Franciaországban.
Az eset egy újabb abszurd történet, ám a lap szerint az, ahogy elkezdték tönkretenni, sőt megenni a saját útlevelüket több ezer méteres magasságban, az eddig példátlan volt. Szemtanúk szerint nagyon furcsa jelenetsor elevenedett meg előttük.
Az egyik delikvens az útleveléből tépett ki lapokat, és a szájába vette őket, a másik pedig a WC-ben próbált megszabadulni a dokumentumtól, majd lehúzni azt.
A légiutas-kísérők közbeavatkozásakor a fedélzeten drámaian fokozódott a feszültség. Egyikük hangszórón keresztül tájékoztatta a jelenlévőket a helyzetről, ami még nagyobb zavart okozott. Egy turista egy brit bulvárlapnak névtelenül úgy fogalmazott:
„Ez volt életem legfélelmetesebb 15 perce”.
Egy ponton a kapitány úgy döntött, hogy megszakítja a repülést, és Párizsba irányítja a gépet. A leszállás után a francia rendőrség felszállt a repülőre, és mindkét férfit őrizetbe vette. Csak ezután folytatta a gép az útját, majd a felzaklatott utasokat a személyzet megnyugtatta, és frissítőket osztogatott számukra.
Dúl a piaci harc: a szomszédban is összecsap a Wizz Air és a Ryanair
Az ír fapados légitársaság, a Ryanair október végétől hét új, rendszeres járatot indít a pozsonyi repülőtérről – mindezt szinte észrevétlenül, egy hónappal azután, hogy a Wizz Air bejelentette szinte ugyanezeket az útvonalakat. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Pillanatok alatt csapott le a tenger – halálos áldozatai is vannak az óriáshullámoknak Tenerifén
Ha nem elég a nyugdíj, akkor lejjebb kell adni a minőséget – Videóriport
„A titkosszolgálat figyel, az antifa fenyeget” – politikai menedéket kér Amerikában egy német influenszer
Óriási a szakemberhiány a németeknél, tárt karokkal várják a külföldi munkavállalókat
Könyörtelenül jönnek a hajnali mínuszok
Tragédia az orosz hadiiparban: életüket vesztették egy gyár vezetői
Ezek az ételek szó szerint rombolják az agyat – tudósok kimutatták, mennyire veszélyesek
Mit jelent valójában Orbán Viktor pénzügyi védőpajzsa?
Eltűnt egy fül-orr-gégész főorvosnő, nagy baj lehet ebből