Az NlTimes hírportál tudósítása szerint Geert Wilders, a legnagyobb koalíciós párt, a radikális jobboldali Szabadságpárt (PVV) vezetője azonban nem vállalta, hogy támogatja a 3,5 milliárd eurós összeget Ukrajna számára, hacsak nem különítenek el pénzt a holland állampolgárok vásárlóerejének növelésére is. A politikus ezen kívül több forrást követelt az olcsóbb élelmiszerekre, alacsonyabb lakbérekre és csökkentett rezsiköltségekre – írja az MTI.
A következő 4 évre megkötött kormányzati megállapodás tartalmazza az Ukrajna iránti töretlen támogatás vállalását. Azonban a kifejezés nem szerepel a négy kormányzó párt által tavaly megkötött koalíciós egyezményben.
A döntést azonban üdvözölte az egyik koalíciós párt, a Szabad demokrata Néppárt (VVD) vezetője, Dilan Yesilgöz, aki kijelentette, hogy később újraértékelik, szükség van-e további forrásokra.
Ukrajna támogatása a saját biztonságunkról szól
- mondta Yesilgöz a képviselőknek.
A 3 éve tartó háborúban Hollandia több mint 5,88 milliárd euró értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, ebben már megtalálhatóak a nemzetközi alapokhoz történő pénzügyi hozzájárulások is.
Dick Schoof kormányfő szerdán tájékoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arról, hogy Hollandia 700 millió eurót biztosít drónok beszerzésére. Ez a pénz egy már korábban vállalt kötelezettségből származik. Számos ellenzéki párt arra kérte Schoofot, hogy tegyen többet Ukrajnáért, és mielőbb adjon egyértelmű tájékoztatást arról, mit hajlandó vállalni Hollandia.
Trump megtorolja Zelenszkij tiszteletlenségét: felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Donald Trump további döntésig azonnali hatállyal leállította az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segélyt. A célja ezzel a békemegállapodás elérése.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön