A határozat szerint a kormány két év alatt tervezi újjáépíteni a Herszon megyei vízerőművet - közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Smihal szavai szerint az első ütemben minden építményt megterveznek, és előkészítik a helyreállításhoz szükséges alapot. A második szakasz csak azután kezdődik, hogy az ukrán erők visszafoglalják az orosz csapatoktól azt a területet, ahol az erőmű áll. Ez tartalmazza ugyanis a tényleges építési munkálatokat. A projektet a gazdasági minisztérium koordinálja, a megrendelő az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat lesz.
Az ukrán agrárminisztérium korábbi közlése szerint az erőmű tényleges helyreállítása több évig eltarthat, ugyanis csak ahhoz 2-3 év kell, hogy feltöltsék a víztározót, és a vízszint elérje a gátat. Ezt követően még időre lesz szükség az 1970-1990-es években épült csatornák és öntözőrendszerek javítására és helyreállítására. A vízerőművet üzemeltető Ukrhidroenerho állami vállalat becslése szerint pedig maga az építkezés legalább öt évig eltart, mivel egy teljes vízi komplexumról van szó.
Igy robbanthatták fel az ukrajnai gátat, az is bizonyítható, hogy kik lehettek az elkövetők
A szálak Moszkvába vezetnek, legalábbis a New York Times szerint. Az ukrajnai gátat eleve úgy tervezték, hogy ellenálljon szinte minden elképzelhető támadásnak - kivéve, ha belülről robbantják fel. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram