Hat napig feküdt kórházban egy férfi, miután megevett három kilogrammnyi gumicukrot. A férfinél divertikulózist és bélfertőzést diagnosztizáltak; a tavalyi eset óta egyáltalán nem eszik Haribo gumicukrot – írja az Index a Mirror beszámolója alapján.
Nathan Rimmington komoly árat fizetett édességmániájáért: három nap alatt elfogyasztott egy háromkilós Haribo gumicukorcsomagot, amelyet eredetileg kisboltoknak szántak. A több mint tízezer kalóriányi kólásüveg formájú gumicukor elfogyasztása után gyomorgörcsök kínozták, és végül kórházba került.
A beszámoló szerint három este alatt 10 461 kalóriányi édességet evett meg.
A kórházban először ételmérgezésre gyanakodtak. Majd be kellett vallania, hogy mennyi gumicukrot evett meg, miután az orvosok magas zselatinszintet mutattak ki a szervezetében.
Divertikulózist és bélfertőzést diagnosztizáltak nála, hat napig infúzióra kötve kezelték, ez idő alatt semmit sem ehetett.
Az eset tavaly történt Nathan Rimmingtonnal, aki azóta nem eszik Haribót, sőt amikor meglát egy kólásüveget, azonnal azt gondolja: kórházba fog kerülni. Pedig egy barátja viccből háromkilós gumicukorcsomaggal lepte meg születésnapján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Erre vártak a nyugdíjasok?! Megszólalt a minisztérium a 14. havi nyugdíjról, újabb részleteket közöltek
Ennyire nagy a baj? Eurót árul a Lidl és az Aldi
Fordulat Belgrádban: Vucic szerint Szerbia már semmit sem garantálhat Moszkvának
Minden pénzt megér? A Tesla részvényesei jóváhagyták Elon Musk ezermilliárd dolláros fizetési csomagját
Leleplezték Putyin trükkjét: tollak és ékszerek árulták el az időutazó elnököt
Többet keresünk, mégis kevesebb marad – kiderült, hová tűnik a pénzünk
Hiba az új MÁV-appban, drágábban vonatozhatnak az utasok
Mindenki jelentkezzen a konzulátuson! Ítéletidő a magyarok kedvenc mediterrán búvóhelyén
Levelet kap a bankjától: majdnem minden ügyfélnek jöhet az olcsóbb bankszámla