Vasárnap délután a szombat este óta tartó túszdráma véget ért a hamburgi reptéren, ahol egy 35 éves férfi saját kislányát tartotta fogva autójában.
Sandra Levgrün rendőrségi szóvivő az MTI szerint úgy korábban úgy nyilatkozott, hogy a férfi nem követel pénzt, és a hatóság szerint a túszejtést gyermekelhelyezési vita válthatta ki.
A férfi szombat este hajtott be autóval a repülőtér területére, a repülőgépek közé. A légikikötőben a forgalmat azonnal leállították.
A repülőtér azóta sem fogad és nem is indít járatokat.
Korábbi jelentések szerint a férfi áttörte autójával az észak-német nagyváros repterének egyik kapuját, majd két lövést is leadott. Ez utóbbit vasárnap a rendőrség nem erősítette meg. A hatóságok tájékoztatása szerint a férfi felesége értesítette a rendőrséget, hogy férje elrabolta a kislányukat. A kislány édesanyja a reptéren van, pszichológus foglalkozik vele.
Az Index a Bildre hivatkozva azt írta, hogy az elkövető egy török férfi, aki egy rendszám nélküli Audival közlekedett, mellyel áttört egy sorompót, és egyenesen a repülőgépek felé hajtott, majd megállt a Turkish Airlines egyik utasszállító gépe mellett. A férfi ezután állítólag egyfajta Molotov-koktélt dobott ki az autójából, és többször tüzet is nyitott. Szerencsére senki sem sérült meg, és kár nem keletkezett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre